Hatalmas megtiszteltetés érte Piros Ildikót és Kovács Istvánt

A hétvégén Piros Ildikó és Kovács István mellett kitüntetést kapott még Mucsi Zoltán és Zsurzs Kati is.

2023. szeptember 24., 06:23

Szerző:

Szombaton ünnepélyes ceremóniát tartottak Budapesten az Operettszínház előtt, megörökítették többek között Piros Ildikó, Zsurzs Kati, Kovács István és Mucsi Zoltán lábnyomát, hogy csak a színészeket említsük. Nyolc új taggal bővült ugyanis a Halhatatlanok Társulata.

Amint arra a Halhatatlanok Társulatának közleménye felhívja a figyelmet, a szakmai kuratórium ajánlása alapján ezúttal is a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 2023. szeptember 23-án az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Az esemény házigazdája az ATV műsorvezetője, Rónai Egon volt.

A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A kuratórium elnöke a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Szinetár Miklós. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.

A Halhatatlanok Társulatának idei új tagjai:

  • Színésznő: Piros Ildikó, Zsurzs Kati;
  • Színész: Kovács István, Mucsi Zoltán;
  • Táncművész: Ladányi Andrea, Frenák Pál; és
  • Operaénekes: Komlósi Ildikó, Ötvös Csilla.

(Kiemelt kép: Szkárossy Zsuzsa/ATV)