A Megasztár nagy esélyese a kiesés után meghökkentő bejelentést tett
Az idei Megasztár egyik legnagyobb tehetségeként ajnározták Dénes Dávidot, de az énekesnek a legutóbbi részben mégis távoznia kellett. Most interjút adott.
Egy héttel ezelőtt még azt hihették a TV2 nézői, hogy Dénes Dávidnak jó esélye van arra, hogy az idei Megasztár győztese legyen. Ehhez képest az énekes a legutóbbi, vasárnapi adásban kiesett, sőt, már most biztosnak tűnik, hogy a fiatalembert soha nem is látjuk többet a képernyőn.
Megasztár: Dénes Dávid elképesztő dicséreteket kapott
A Megasztár egyik novemberi adásában Dénes Dávid akkorát énekelt, hogy Rúzsa Magdi elsírta magát. Könnyek között értékelte az énekes előadását, Robbie Williamshez hasonlítva a fiatal tehetséget. Így fogalmazott:
„Amióta gyerekeim vannak, azóta mindig sírok. De azért, mert látok valami olyan dolgot, amit nehéz megfogalmazni... Amikor valami ennyire magával ragad. És most egy kicsit inkább a közönséghez is szólnék: Emberek, annyi mindent láttam már a színpadon, és annyi énekessel találkoztam, és ez a fajta elemi erő... És igenis, a show-ról is beszélni kell. Mint egy Robbie Williams, egy showmanről beszélünk, ami 30-40 évente születik egy ilyen pici országban, és közben fantasztikusan énekel, és minden egyes alkalommal azt érzem, hogy úgy visz magával, mintha még nem láttam volna ilyet. Ez az, amire figyelnünk kell.”
Az alábbi videó tartalmazza a fentieket, Molnár Ferenc Caramel is állva tapsolt Dénes Dávidnak még két héttel ezelőtt.
A Megasztár után nem lesz több tévézés
Dénes Dávid a Bors című lapnak adott friss nyilatkozatot, és ebben az énekes meghökkentő bejelentést tesz. Úgy tűnik, nem igazán jött be neki a tévés szereplés, és nem szándékozik más felkérést elfogadni a belátható jövőben. Többek között a következőket mondja:
„Mindenképpen szeretnék eltávolodni a tévézéstől, mert nagyon nem érzem magaménak hosszú távon. Ez nem az én világom, mert én maximálisan a zenével szeretnék foglalkozni és az eleje mindenképpen kőkemény, darálós időszak lesz, de készen állok rá, és várom is. Viszont ebbe nem férnek bele a tévéműsorok, ezért nem valószínű, hogy túl sok ilyen szereplésem lesz a közeljövőben.”
Dénes Dávid egyébként együttest alapított Vandlik Marcellel azon a néven, hogy Mad About Marilyn. Frissen megjelent számuk címe az, hogy Adria.
(Kiemelt kép: a Megasztár Instagramja)