L.L. Junior kisfiának halála ügyében az új gyanúsított a szülőszobán kaphatja meg az idézést

L.L. Junior kisfiának halála miatt az édesanyával szemben elejtették a vádat. Az új gyanúsított jelenleg babát vár.

2022. január 24., 08:21

Szerző:

L.L. Junior kisfia 2019-ben hunyt el: a gyermek féktávolságon belül egy autó elé szaladt egy kereszteződésben, és a jármű elgázolta a kisfiút. A tragédia körülményeit azóta is vizsgálják, és nemrég jött a hír, hogy megszüntették az eljárást a kisfiú édesanyja, Hopp Csilla ellen. L.L. Junior nem volt jelen a balesetkor, a kisfiú édesanyjával és édesanyja barátnőjével volt.

A Blikk korábban többek között a következő részletet közölte az ügyészségi iratokból:

„Dávidka – az idősebb testvérét követve – lelépett a zebrára, ám a mellette álló felnőtt nő, aki Hopp Csilla barátnője, visszahúzta őt, visszatartotta, majd rászólt, hogy nem szabad továbbmenni, mert piros a lámpa. Ezt követően – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét. A gyermek ennek ellenére pár másodperc múlva ismét kiszaladt az úttestre, ahol egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte. A tragédiára a vád szerint Hopp Csilla barátnőjének mulasztása miatt került sor.”

Most a Bors című lap kereste meg az új vádlott ügyvédjét, dr. Drescher Ivort. Hopp Csilla barátnőjére felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja az ügyészség, de a hivatalos papírok egyelőre még nem érkeztek meg. Az ügyet még szomorúbbá teszi, hogy az új vádlott éppen babát vár, a nyolcadik hónapban van, veszélyeztetett terhes, így könnyen előfordulhat, hogy éppen a kórházban lesz, amikor megkapja a hivatalos értesítést. Az ügyvéd a következőket mondta az új váddal kapcsolatban:

„több sebből vérzik az ügy.”

Az ügyben korábban írtuk

L.L. Junior nem akarja, hogy gyermeke édesanyja börtönbe kerüljön

L.L. Junior házassága kisfia halála miatt romlott meg

Vége a viszálynak L.L. Junior előző és mostani felesége között

(Kiemelt kép: dfp.hu)