Meglepő történettel állt elő Liptai Claudia

Rádióműsorban tárta a nyilvánosság elé a kínos részleteket.

2021. augusztus 18., 06:14

Szerző:

Liptai Claudia és Pataki Ádám az ÉdesKettes című rádióműsorukban legutóbb a randizásról beszélgettek, ekkor árult el megdöbbentő részleteket a műsorvezető a legkellemetlenebb randiélményéről. 

Claudia és Ádám legutóbbi, 95.8 Sláger FM-en hallható műsorukban nemcsak a jó, hanem a rossz randizással kapcsolatos történeteiket is megosztották a hallgatókkal. Míg a cukrásznak legtöbbször jól megtervezett randevúi voltak, a műsorvezető volt, hogy éppen szakítani ment a találkára.

„Az első randim egészen más volt, mint a többségnek, hiszen egy osztálytársammal randiztam. Már ismertük egymást, így nem volt nagy tervezgetés és meglepetés sem. Viszont később nagyon is tervezőssé váltam ezen a téren. Nemcsak azt terveztem el, hogy mikor, hol, hogyan fog zajlani az első randi, de azt is, hogy nagyjából mikor csattan majd el az első csók”

– elevenítette fel a nosztalgikus élményeket Pataki Ádám, aki azt is elmesélte, volt, aki túl gálánsnak, már-már nyálasnak tartotta, hogy virággal és meglepetésekkel is készült egy-egy randevúra.

Liptai Claudia ellenben egy nagyon kellemetlen esetet osztott meg a hallgatókkal.

„Tiniként voltak rossz választásaim, általában 3 hónap után szakítottam is, miközben attól tartottam, hogy ő fog velem előbb. Az elválás általában zökkenőmentesen ment, leszámítva egy esetet. 19-20 éves lehettem, az aktuális barátommal – egy német sráccal – megbeszéltünk egy találkozót. Én úgy terveztem, hogy megmondom, vége. Ittasan érkezett meg, de azért elmondtam neki, amit szerettem volna. Nem fogadta jól, olyannyira nem, hogy el kellett tolnom magamtól. Ő azonban – mivel már jócskán volt benne ital – megcsúszott és elesett. Szerencsére nem lett baja, még váltottunk pár szót, de ott le is zártuk. Ez volt a legcikibb „randiélményem”, pláne, hogy én már azzal a céllal érkeztem, hogy szakítani szeretnék”

– elevenítette fel Claudia, akinek vélhetően nem lesz már hasonlóban része, ugyanis Ádám mellett úgy néz ki révbe ért. 

(Kiemelt kép: dfp.hu)