Kulcsár Edinát hiába várták a bíróságon, nem jelent meg a dubajozós lányok perén

Kulcsár Edina ezúttal sem jelent meg a bíróságon. 

2024. április 11., 12:47

Szerző:

Kulcsár Edinát 10 óra 30-ra várták a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, de az egykori szépségkirálynőnek csak az ügyvédje küldött egy levelet, aki ma reggel benyújtott indítványban kérte, hogy ne kelljen személyesen vallomást tennie az édesanyának.

A Blikk azonban azt írja, hogy egy meghallgatott tanú elárulta, hogy együtt mentek Bejrútba Kulcsár Edinával, hogy „együtt bulizzanak egy megrendelővel”. A bírónő a tárgyaláson idézte a levelet, amelyet Kulcsár Edina ügyvédje küldött. A kérelemben az áll, hogy az egykori szépségkirálynő tehessen vallomást írásban vagy videóhívásban.

„Mivel a vádiratban prostituáltként megnevezve szerepelt és az kikerült a sajtóba, az nagyon megviselte Kulcsár Edinát. A sajtóérdeklődés miatt a személyes megjelenés okozta lelki terhek pedig a születendő gyermekére is veszélyesek.”

Ma azonban több tanút meghallgattak, és volt olyan, aki emlékezett Kulcsár Edinára, azonban a lap azt írja, hogy arról ő sem tudott, hogy a korábbi modell részt vett-e úgynevezett „fotózáson”, amely a vádlott szóhasználatában azt jelentette, hogy a megrendelő szexuális szolgáltatásokat is vár a kiközvetített hoszteszektől.

„Bejrútba utaztunk együtt, de a megrendelő az utolsó pillanatban lemondta a munkát, így jöttünk-mentünk”

– mondta el a nő,  aki ezért az egy napért 80 ezer forintot kapott, de azt is elárulta, tudott arról, hogy van lehetőség „fotózásra”, de ő határozottan elutasította ennek lehetőségét. Azt azonban nem tudja, hogy Kulcsár Edina, hogy vélekedett erről, mert nem beszéltek róla.

A tárgyalás során egyébként a bírónő kissé bosszúsan megjegyezte azt, hogy n Kulcsár Edinát már több alkalommal idézték, ismét nem jelent meg, többedszer hivatkozik a terhességére vagy arra, hogy pici gyermeke van. Azonban az sem tetszett neki, hogy az ügyvéd nem adta meg az egykori szépségkirálynő e-mail címét, így közvetlenül vele nem tud kommunikálni.

K. Zoltán ellen kerítés vádjával indított perben a férfit azzal vádolják, hogy ismerősi körükből közvetítettek ki úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre, illetve Marokkóba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Libanonba, Mexikóba, vagy Párizsba és Londonba.

(Kiemelt kép: Palikék világa by Manna)