Kiderült, hova temetik Tahi Tóth László özvegyét, Kárászy Szilviát

Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia hasnyálmirigyrákkal küzdött. 

2023. március 13., 12:21

Szerző:

Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben  - közölte a család az MTI-vel hétfőn. A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy  Szilviát, Tahi Tóth László színművész özvegyét, a római katolikus egyház szertartása szerint helyezik végső nyugalomra.

 A gyászjelentés szerint végső búcsúztatása 14 óra 30 perckor kezdődik a temető Makovecz termében. A zongoraművész végső nyughelye Tahi Tóth László sírjában lesz.

Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét - olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.

Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.

2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.

(Kiemelt kép: DFP - Schumy Csaba)