IQ-teszt matek nélkül: rájön 30 másodperc alatt, mi hiányzik a 4 üresen hagyott mezőből?
Ebben az IQ-teszt feladatsorába is beillő játékban vannak ugyan számok, de matekozni ezúttal, ígérjük, nem fogunk!
Ha úgy érzi, jól esne egy kis agytorna, próbálja ki a mai rejtvényünket, ami egy IQ-teszt is lehetne akár, hiszen nem a tárgyi tudásra, hanem inkább a logikára és a felismerőkészségre, találékonyságra épít. Ahogy szoktuk, a fent kiemelt kép csak egy kis ízelítő a teljes feladványból, ami alább található. Úgy saccoljuk, hogy a leggyorsabbak fél perc alatt rá fognak jönni a megoldásra, szóval ha van kedve időre játszani, akkor indítsa be most a visszaszámlálót! Ha szokott velünk játszani, akkor már biztosan tudja: a rejtvény a videó alatt található.
IQ-teszt matek nélkül: mi hiányzik a 4 üresen hagyott mezőből?
Itt a teljes feladvány, jó fejtörést kívánunk!
Ábra: 168.hu/Gyulai Bence
A megfejtést az oldal alján találja
Nem szeretnénk azzal belezavarni a gondolkodásba-fejtésbe, hogy a megoldás túl közel van a feladványhoz, úgyhogy álljon itt még egy random zenei videó helykitöltőnek!
Itt a megfejtés
A játékban a fő kérdés, amire rá kellett jönni, az volt, hogy ez igazából egy sporttémájú rejtvény. Sőt, nem is csak úgy általában a sport a témája, hanem konkrétan a csapatjátékok, közülük is a négy talán legnépszerűbb. Az első oszlop azt tartalmazza, hogy hány-hány főből áll a két egymás ellen küzdő csapat. A második oszlopban a játékidő felosztása található. A harmadik oszlopban a pálya legáltalánosabb, illetve megközelítő méretét tüntettük fel méterben. A negyedik oszlop pedig azt mutatja, hogy az adott játék a nyári vagy a téli olimpia sportága-e. És most, hogy megvan, miről szólnak az oszlopok, nézzük egymás után a négy sort fentről lefelé!
Az első sor a kosárlabda, ahol mindegyik csapatból 5-5 tag van egyszerre négy darab 10 perces (illetve az NBA-ben 12 perces) negyed erejéig a 28x15 méteres pályán (legalábbis a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség meghatározása szerint). A negyedik mező volt itt üresen, természetesen a nyári szó hiányzott belőle, hiszen a nyári olimpiák sportja a kosárlabda.
A második sor a jégkorong, ahol 5-5 mezőnyjátékos és 1-1 kapus van a pályán egyszerre mindkét csapatból. A hokiban negyedek helyett harmadok vannak, és mindhárom 20 percig tart, a legszélesebb körben elfogadott pályaméret 61x30 méter. Itt is a negyedik rubrika volt üres, ezúttal ugye a téli szó illik ide.
A harmadik sor volt talán a legnehezebb, legalábbis azoknak, akik nem követték a napokban a kézilabda Európa-bajnokságot, ahol a magyar női csapat bronzérmet szerzett. Itt rögtön az első mező volt üres, és mivel ebben a játékban 6-6 mezőnyjátékos és 1-1 kapus van a pályán egyszerre, az illett ide, hogy 7vs7. Merthogy a kézilabda további ismérvei, hogy két darab félórás félidőből áll egy meccs, hogy a pálya 40x20 méteres szokott lenni, és hogy a nyári olimpiák sportága ez a játék.
A negyedik sor pedig a labdarúgásról szól, ezt a 11 vs 11-ből talán nem volt nehéz kitalálni. Akik nem focirajongók, minden bizonnyal azok is tudják, hogy ebben a játékban egy félidő 45 percig tart, tehát a második mezőből az hiányzott, hogy 2x45. Egy focipálya méretei viszonylag tág határok között változhatnak, mi 100x70 métert tüntettünk fel átlagosként, és bár a futballban a világbajnokság a legfontosabb megmérettetés, azért a nyári olimpiákon is van labdarúgás.
Mindent összefoglalva a teljesen és helyesen kitöltött táblázat tehát az alábbi.
Ábra: 168.hu/Gyulai Bence
(Kiemelt kép: 168.hu/Gyulai Bence)