Eszenyi Enikő 135 ezer forinton veszett össze Harkányi Endrével, aki most visszatért a Vígszínházba

Harkányi Endre azt mondja, nem a pénzéről, a büszkeségéről volt szó.

2021. szeptember 10., 12:35

Szerző:

A Best magazin új száma tartalmaz egy interjút Harkányi Endrével, amelyben szóba kerül a 87 éves színész viszonya Eszenyi Enikővel. Harkányi 2015-ben távozott a Vígszínházból, amelynek akkor Eszenyi volt az igazgatója – távozására botrányos körülmények között került sor, amikor kiderült, hogy elfogadhatatlan módon viselkedett beosztottaival.

 

A fenti, 2018-ban készült képen látható Harkányi Endrével például egy 135 ezer forintos összegen vesztek össze, Eszenyi ekkora összeget vett el beosztottjától.

„Aki körbenéz, láthatja, hogy sok százmillió forint megy el hirdetésekre. Hogy ilyen összegek mellett miért volt szükség az én 135 ezer forintomra, azt nem tudom. Mert bizony, én ekkora összeg miatt hagytam ott a színházat. Persze, az egész nem a pénzről szól, hanem a büszkeségemről”

– nyilatkozta Harkányi Endre a lapnak, aki most, hogy Eszenyi Enikő helyét Rudolf Péter vette át, visszatért a színházba. Erről többek között a következőket tette hozzá:

„ez persze nem azt jelenti, hogy visszajövök játszani a Vígszínházba. A korom és a társadalmi helyzetem más szerepet szán nekem az élet nevű színdarabban. Ez a visszatérés nem művészi, hanem emberi.”

(Kiemelt képek: dfp.hu)