Újabb részletek derültek ki az Alec Baldwin-féle tragikus filmforgatásról

Éles töltény volt a kellékfegyverben, amit Alec Baldwin elsütött

2021. október 23., 11:26

Szerző:

Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán – derül ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött pénteken. A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve. A lövések következtében a 42 éves Halyna Hutchins operatőr halálos sebet kapott a mellkasába, a mögötte ülő 48 éves Joel Souza rendezőt pedig a vállán érte lövés és kórházba kellett szállítani. Souza időközben már elhagyhatta a kórházat, írja az MTI.

A nyomozók bírósági végzésben kaptak felhatalmazást arra, hogy lefoglalják a bizonyítékokat, így Baldwin jelmezét, a forgatáson használt fegyvereket és lőszereket, valamint a történtekről készült felvételeket is. Bár a gyilkos fegyver típusa nem ismert, az ügy iratai szerint

Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert a Hannah Gutierrez fegyvermester által egy asztalra előre kikészített három közül,

és átadta Baldwinnak, jelezve, hogy biztonságos. Számos kellékfegyver csak utánzat, viszont vannak köztük valódi fegyverek is, amelyeket vaktölténnyel töltenek meg az életszerű és látványos hatások miatt. A vaktöltények annak ellenére, hogy nem tartalmaznak lövedéket, csak lőport, kis távolságon belül halálosak lehetnek. A kellékfegyvereket használó forgatásokon ezért az előírásoknak megfelelően fegyvermestereket alkalmaznak, akik feladata felügyelni a potenciálisan veszélyes eszközök biztonságos használatát.

Baldwin pénteken tragikus balesetnek minősítette a történteket, és közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal. A forgatási munkálatokat megszakították. A seriff hivatala szerint egyelőre nem emeltek vádat, a nyomozást azonban még nem zárták le. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Baldwin önként tett tanúvallomást a történtekről. A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is.

 

(Kiemelt képünk : Alec Baldwin amerikai színész részt vesz a DreamWorks Animation New Yorkban 2021. június 22-én. Fotó: Angela Weiss / AFP)