Dopeman vallomása nagyszülei meggyilkolásáról: Ha anyám nincs, börtönben vagy holtan végzem

Újabb részletek derültek ki Dopeman nagyszüleinek haláláról. 

2022. március 25., 08:25

Szerző:

Pityinger László, azaz Dopeman imádott nagyszülei 11 évvel ezelőtt hunytak el. Mint megírtuk, a zenész nagymamája és nagypapája 2011-ben vesztették életüket, miután egy rablóbanda otthonukban rájuk támadt és habár a bántalmazást túlélték, később mindketten a kórházban elhunytak. Dopeman a szörnyűségekről a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában beszélt. 

„A nagyszüleimé a tizedik eset volt, és ez egy idő után már nem is a rablásról szólt, hanem a sorozatgyilkosságról. Azt hiszem, tíz embert öltek meg. A nagyszüleimet megkínozták, a nagyapámat verték a nagyanyám előtt, hogy adja oda a pénzt. De nem adták, mert kemény emberek voltak, mint az egész család”

- mesélte a rapper.

Dopeman azt is elmondta, mit tettek a nagypapájával:

„Én sok csúnya munkát láttam életem során, de amit a nagyapámmal tettek – a Merényi kórházban szembesültem vele –, egyedülálló volt.”

Dopeman a Blikknek elárulta, hogy nagy valószínűséggel, ha az édesanyja nem avatkozik közbe akkor talán most ő is börtönben ülne önbíráskodásért, vagy már nem élne. A rapperben a nagyszülei tragikus halála után forrtak az indulatok. 

„Fél évvel később kapták el őket, amiben nekünk is volt részünk. Az akkori énem lehet, hogy sok rosszat tett volna, és hibát követtem volna el, az anyám pedig most boldogtalan lenne. Kerestük az elkövetőket, és amikor az anyám ezt megtudta, bement a rendőrségre, szólt, hogy mi ezzel foglalkozunk. A rendőrök az elfogás előtt azt mondták, még a kerület közelébe se menjünk. Ma már tudom, hogy ennek így kellett lennie, mert lehet, hogy börtön lett volna belőle. De az is megtörténhetett volna, hogy a rendőrök előtt találjuk meg őket, és nem mi nyerünk. Ha anyám nincs, börtönben vagy holtan végzem”

- nyilatkozta a lapnak a zenész. 

Mostanra sokat változott Dopeman, a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát is elvégezte, buddhistaként él. Hozzátette, hogy ezeket a dolgokat már helyretette magában és habár ez a mélység mindig megvolt benne, ahogy a tűz is, de már nem akar mindent felégetni maga körül. A rapper a nagyszülei brutális kínzóval is szembenézett:

„ A tárgyaláson találkoztam velük. Rájuk tudtam nézni, de nem mondtam nekik semmit, ők sem nekem. Ott végigmentek az életükön... igazából úgy nőttek fel, mint a vadkutyák. Nem mentem fel őket, csak azt mondom, bár mélyen elszomorít, ami a nagyszüleimmel történt, de erre olyasmit tenni, amit a düh meg a harag generál, nem megoldás.”

A rapper egy újabb előzetest is közzétett a ma este 22 órakor megtekinthető műsorról:

Ők is Hajdú Péternek vallottak

Járai Máté intim titkokat osztott meg: egy férfival vesztette el a szüzességét

Aurelio kiakadt Hajdú Péterre, itt a videó trágár kirohanásáról

Rubint Réka már 21 évvel ezelőtt is brutális összegeket keresett - Mutatjuk, mennyit

(Kiemelt kép: Dopeman Instagramja)