Demcsák Zsuzsa külföldre szeretné küldeni a gyermekeit
A DWTS második kiesője gyermekei jövőjéről beszélt.
Demcsák Zsuzsa esett ki a hétvégén a Dancing With The Stars című vetélkedőből. A TV2 táncos-celebes showműsorának vonatkozó részletét alább lehet újranézni.
A 43 éves műsorvezetőnő a kiesést követően a Blikk című lapnak adott interjút, és a beszélgetésben szóba kerültek a gyermekei is.
„Szeretném, ha külföldön is tapasztalatot szereznének, de azért kezdetben jó lenne, ha Európában maradnának”
– mondja Demcsák, aki idén júniusban lánya ballagásáról posztolt az Instagramra, kattintson ide a képért! A műsorvezetőnő azt mondja, nehezére esik elengedni a gyermekeit, de az a legfontosabb számára, hogy minél több lehetőséget biztosítson a számukra, így azt szeretné, ha például egy ösztöndíjjal kijutnának külföldre a gyerekek. Lazán kapcsolódik, de Szandi lánya is nemrég költözött ki az USA-ba, igaz, ő nem egyetemre, hanem bébiszitternek, erről itt írtunk részletesebben.
„Mindenki azt mondta nekem, hogy a tinikor borzasztó és majd meg kell várnom, hogy a gyerekek ebből a „zombiállapotból” huszonévesen visszatérjenek. Szerencsére ez nálunk nem így van. Igaz, soha ennyit nem kellett velük foglalkozni, mint most, hiszen amellett, hogy figyelni kell a lelkükre, a baráti társaságukra, a tanulásra, arra is egyre több időt kell szánni, hogy milyen új dolgok érdeklik őket”
– többek között ezt teszi hozzá gyermekeivel kapcsolatban Demcsák, aki azt állítja, a lányával mindent megbeszélnek egymással. A műsorvezetőnő a Dancing With The Stars kapcsán férjéről is nyilatkozott, aki annak ellenére sem féltékeny, hogy neje az első adásban a tánc végén zokogva omlott táncpartnere karjaiba, erről az ide kattintva olvasható cikkünkben írtunk részletesen.
(Kiemelt kép: a Dancing With The Stars hivatalos Instagramja)