Szorcsik Viki lehet Csuti új szerelme

Csuti és Szorcsik Viki a pletykák szerint közel kerültek egymáshoz. 

2022. augusztus 30., 07:15

Szerző:

Mint megírtuk, felröppentek a pletykák, hogy szakított Csuti és a barátnője Gina. Az üzletember a közösségi oldalán adott furcsa választ azzal kapcsolatban, hogy együtt vannak-e. Érdekesség, hogy Kulcsár Edina exe nemrégiben a TV2 Farm VIP című műsorát forgatta, ahol állítólag Szorcsik Vikivel hamar közös nevezőre kerültek. 

„Most kevesebb időt töltünk együtt, de Ő egy fantasztikus nő!”

- írta Csuti a közösségi oldalán Ginával kapcsolatban.

Most Csuti a Blikknek is elárulta, hogy érzi magát: 

„Nehéz időszak van mögöttem, próbálom a történteket feldolgozni. Igyekszem befelé figyelni, de nagyon sok hatás ért az utóbbi időben. Vannak olyan nehéz időszakok az életemben, amilyenekkel még sosem találkoztam. Sodródom, és várom, mi alakul ki.”

 A lap azonban egy Csutihoz közel álló forrástól úgy tudja, Ginának és az üzletembernek nem tett jót a távolság. A Blikk úgy tudja, hogy a forgatások alatt Csuti igen közel került a Jóban Rosszban egykori sztárjához, Szorcsik Vikihez, akinek nemrégiben ment tönkre a kapcsolata. Az érintettek cáfolták, hogy együtt lennének, de egy bennfentes másképp nyilatkozott. 

„Hamar egy hullámhosszra kerültek Vikivel. Szemmel láthatóan szoros lelki kapcsolat alakult ki közöttük”

- mondta egy neve elhallgatását kérő informátor. 

 A két sztár között azért is alakulhatott ki szoros lelki kapcsolat, mert mindketten hasonló tragédiákat éltek át az elmúlt időszakban. Mindketten nemrégiben vesztették el a testvérüket, valamint Csuti és Szorcsik Viki is átestek egy fájdalmas szakításon.

Hírek Csutiról

Csuti nevére kerülhet Kulcsár Edina születendő gyermeke

Ezt mondta Csuti Kulcsár Edina terhességével kapcsolatban

Fotó: Gyászol Csuti

(Kiemelt kép: Csuti Instagramja)