Berki Mazsi megálmodta a szülését és megmutatta családtagjait, húgával melltartóban pózolt

Háromgenerációs fotót posztolt Berki Krisztián felesége, akinek kb. 10 nap lehet hátra a szülésig.

2021. október 20., 11:25

Szerző:

Könnyen lehet, hogy még ebben a hónapban megszületik Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta első közös gyermeke. A Mazsi becenéven is ismert médiaszemélyiség érthető módon izgatottan várja kislánya születését, sőt, amint azt az Instagramon automatikusan eltűnő videóban bevallotta, már azt is álmodja, hogy érkezik a baba.

„Képzeljétek megálmodtam a szülésemet, habár nem úgy, ahogyan a fejemben van, hanem máshogy kellett, hogy megtörténjen, bizonyos okok miatt. Nagyon izgalmas volt, őszinte leszek: baromira izgulok”

– idézi Berki Mazsi gondolatait a Bors. A szülése élő közvetítésére készülő kismama közben családtagjait kérte fel közös képekre, az alábbi fotón például három generáció látható együtt, illetve ha a születendő kislányt is beleszámítjuk, négy.

Amíg fent Berki Mazsi a nagymamájával és édesanyjával látható, addig az alábbi képen pedig a húgát mutatja be követőinek. A fotózáshoz Katona Edina egy fekete felsőt, Berki Krisztián neje pedig ehelyett csak egy szürke melltartót viselt, de emlékezetes, hogy szerepelt ő már teljesen meztelenül is magazincímlapon.

(Kiemelt kép: Berki Mazsi Instagramja)