Berki Krisztiánnál súlyos következményei lettek annak, hogy szteroidokat használt

Bevallotta, testépítőként szteroidozott, elmondta, milyen hatásai lettek ennek az egészségére.

2021. november 23., 08:33

Szerző:

Berki Krisztián szerepelt a Miben hiszel? című YouTube-műsorban Varga Viktorral. Az immár kétszeres apuka az alább megtekinthető, egyórás videóban említi, hogy annak idején testépítő volt, szteroidozott és emiatt nem lehetett gyereke, de aztán az orvosi kezelések hatására újra nemzőképessé vált.

A témát azzal kapcsolatban hozza fel, hogy gyermekük november eleji születését részben azért közvetítették élőben, hogy egy olyan dolog bemutatásával segítsenek sokaknak, amely rengeteg embert érint, de ritkán van róla szó ilyen nyíltsággal.

„Én vállaltam egy realityműsorban és vállaltam interjúkban, hogy én sem voltam egészséges, mert korábban testépítő voltam és szteroidoztam. És nagyon boldog volt az az orvos, aki azt mondta, hogy 20 éve keresünk olyan férfit, aki adott esetben abban a pillanatban még nem áll készen arra, hogy gyermeket nemzzen, de képes ezt bemutatni. Mert ma 25 fölött rengeteg meddő férfi van”

– mondja Berki Krisztián arra utalva, hogy ő is és felesége is nyíltan beszélt a médiában arról, hogy férje spermiumszáma nulla volt, ezért hormonkezelésre volt szüksége. Berki Mazsi ezt most májusban is említette az RTL Klubon a Reggeli című műsor alább megtekinthető beszélgetésében.

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Instagramja)

 

 

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.