Szeptemberre elkészül Verstappen új Herendi vázája

Szeptember végére elkészül Max Verstappen újragyártott győzelmi trófeája a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. műhelyében – árulta el a társaság vezérigazgatója a Formula.hu-nak.

2023. augusztus 17., 16:47

Szerző:

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. Mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként.

Lando Norris – szokásához híven – ezúttal is a talpával ütötte oda a pezsgős palackot, amellyel összetörte Verstappennek a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott egyedi díját, melynek eszmei értéke 15 millió forint, és amelyet hat hónapig, nagyjából harmincan készítettek.

Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója már a sajnálatos eset másnapján bejelentette: a társaság újra legyártja a gyönyörű porcelántrófeát, amelyet eljuttatnak majd Verstappen részére.

 

Az eredeti, kézzel készített alkotáson több mint harminc ember dolgozott közel fél éven át, de mivel a formatervet, a mintákat és a színeket már nem kell újra kidolgozni, ez valamelyest lerövidíti az újragyártás procedúráját. Mint a Formula.hu a társaság vezérigazgatójától megtudta: a kétszeres világbajnok holland pilótának már nem kell sokat várnia a különleges alkotásra.

„Augusztus elején vette kezdetét a gyártás, jelenleg a festési és aranyozási munkák folynak. Legkésőbb szeptember végére elkészülünk”

– válaszolta érdeklődésükre Dr. Simon Attila.

 

Norris – aki az eset miatt komoly kritikacunamit kapott a közösségi médiában – Spa-Francorchamps-ban sajnálkozását fejezte ki és többször is elnézést kért a hungaroringi dobogón történt esetért.

 

(Kiemelt képünk forrása: Mészáros Gábor Twitter csatornája)

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.