Verekedés tört ki két futballszurkoló csoport között Sevillában, öt szurkoló őrizetben
Öt frankfurti futballszurkolót őrizetbe vettek kedden este Sevillában, miután utcai harcba keveredtek a skót Rangers szimpatizánsaival egy nappal a két együttes Európa-liga döntője előtt.
A spanyol rendőrség szerda délelőtti tájékoztatása szerint az őrizetbe vételek azt követően történtek meg, hogy mintegy 200 német éjfél körül a sevillai katedrális közelében skót szurkolókra támadt.
„A rohamrendőrség egységeinek kellett gyorsan beavatkozniuk, hogy megállítsák az Eintracht Frankfurt drukkereit, akik bántalmazták a Glasgow Rangers szurkolóit” – írta közleményében a rendőrség. A támadás az első incidens volt a városban az El-döntőre érkezők között, de nem elképzelhetetlen, hogy lesz még dolguk a rendőröknek, ugyanis mintegy 150 ezer német és skót vendég utazik a városba, annak ellenére, hogy a mérkőzést ennél jóval kevesebb néző tekintheti meg a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban.
Az országos rendőrfőkapitány korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendfenntartó erők számára hatalmas kihívást jelent a meccs, amelyre 3100 rendőrt vezényeltek a városba az ország más pontjairól. Mellettük a helyi rendőrök és polgárőrök vigyáznak a rendre Dél-Spanyolország legnagyobb városában.
(Kiemelt képünk illusztráció. A Rangers játékosai edzésen vesznek részt a Ramon Sanchez Pizjuan Stadionban az Eintracht Frankfurt elleni Európa Liga-döntő mérkőzés előtt a spanyolországi Sevillában 2022. május 17-én. Fotó: Burak Akbulut / Anadolu Agency via AFP)