Egytagúvá vált Lázár teniszszövetségének ellenőrző testülete

Már csak egy tagja maradt a Lázár János elnökölte Magyar Tenisz Szövetség háromfős ellenőrző testületének, néhány nap alatt ugyanis ketten lemondtak tisztségükről. A költségvetési csalással vádolt elnök a helyén maradt.

2023. november 15., 16:16

Szerző:

Az rtl.hu információi szerint a szervezet háromfős ellenőrző testületének két tagja is lemondott az elmúlt napokban, a harmadik pedig vádlott egy büntetőperben. Az előző főtitkár ellen a szövetség 252 millió kártérítési pert indított, de egy elsőfokú, tehát még nem jogerős részítélet szerint ezt elbukták és még nekik kellene 16 millió forintot fizetni.

Már csak egy tagja van a Magyar Tenisz Szövetség eredetileg háromfős ellenőrző testületének, néhány nap alatt ugyanis Fehér Tamás és Paulik György is lemondott tisztségéről – tudta meg az rtl.hu. A Blikk korábbi cikke szerint a harmadik tag, az ellenőrző testület elnöke vádlott egy költségvetési csalással kapcsolatos ügyben, Homonnay Géza azonban nem távozott a posztjáról.

A szervezet megerősítette Fehér Tamás és Paulik György lemondását, azt azonban nem tudni, hogy hivatalosan indokolták-e a távozásukat, és ha igen, mivel.

Az rtl.hu telefonon megkereste Homonnay Gézát, hogy megtudják, tervezi-e a lemondását, ő azonban nem akart nyilatkozni. Az rtl.hu hangsúlyozza, hogy Homonnay Géza ellen még folyamatban van a bírósági per, azaz előfordulhat, hogy alaptalanul vádolták meg őt, és végül felmentik.

(Kiemelt képünk illusztráció Forrás: JULIEN DE ROSA / AFP)

 

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Ronald Koeman holland kapitány szerint örülhetnek, hogy pontot szereztek.

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.