Szijjártó Péter egykori futsalos csapattársa lett a Budapest Honvéd elnöke

2019. július 8., 15:15

Szerző:

A tavasszal tulajdonosváltáson átesett Budapest Honvéd a honlapján jelentette be, hogy Kun Gábor lesz a klub új ügyvezető igazgatója.

Mint az Index írja, Kun a III. Kerület, a Ferencváros és a Honvéd utánpótláscsapataiban nevelkedett. Később a Vecsés és az Újbuda játékosaként, az NB II-ben, és NB III-ban szerepelt. A nagypályás labdarúgás után a futsalra váltott, ahol a válogatottságot is elérte. 2012-ben a Ferencvárostól a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapathoz igazolt,

ahol a csapattársa lett Szijjártó Péter külügyminiszter is.

Kun Gábor
Fotó: Budapest Honvéd

A szezon végén a Dunakeszi megnyerte a másodosztály nyugati csoportját, a gólkirály Kun lett 56 góllal.

Kun Gábor, mint az klub honlapján olvasható interjújában elmondta, az elmúlt hat-hét évben civil karrierét építette egy nagy szervezetnél. Ez a nagy szervezet valószínűleg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt., ugyanis Kun ennél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott cégnél lett vezérigazgató-helyettes.

09:41

Varga Mihály benyújtott javaslata szerint jövőre kevesebb jut fejlesztésekre, de a működésre szánt keret nagyobb lesz a sportos taopénzekből. A látvány-csapatsportokra, tehát a kosárlabdára, a labdarúgásra, a kézilabdára, a vízilabdára és a jégkorongra összességében ugyanannyi pénz jut, mint a tervek szerint, mint idén. 

A magyar junior jégkorong-válogatott 4-2-re kikapott első mérkőzésén a kazahok ellen a budapesti U20-as divízió I/A-s világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

2023. december 10., 18:40

A tabellán immár harmadik Fehérvár hosszabbításban szerzett gólokkal 2-0-ra nyert a kieső helyen álló Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.