Valter Attila csapata mindent vitt a királyszakaszon

A dán Jonas Vingegaard nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát, amelyen Valter Attila a 25. helyen ért célba.

2023. szeptember 8., 20:20

Szerző:

Összetettben Vingegaard a hetedikről a harmadik helyre zárkózott fel, míg a pénteken másodikként végző amerikai Sepp Kuss megőrizte az élen állónak járó piros trikót a Vuleta a Espana versenyén.

Az idei spanyol körverseny egyik legkeményebb kihívására, a királyetapra került sor pénteken: a Formigalból kezdődő 134,7 kilométeres táv 50 kilométernyi mászást tartalmazott. A szakasz rögtön egy harmadik kategóriás emelkedővel indult, majd – már francia területen – a kiemelt kategóriás Col d'Aubisque és az első kategóriás Col de Spandelles várt a bringásokra a záró hegy előtt. A végén, a Tourmalet-ra 18,9 kilométer hosszú, 7,4 százalék átlagmeredekségű kaptató vezetett fel. A 2115 méteren lévő hegyi befutóig nem a Tour de France-on általában szokásos oldalról tekertek fel a kerékpárosok, a mostani útvonalon kevesebb kanyar várt rájuk, viszont a szélnek jobban kitett szakaszokon kellett megküzdeniük a legendás heggyel.

Az összetett végeredményének alakulása szempontjából kulcsfontosságú hegyi menetek sorában az elsőn nehezen alakult ki a nap szökése a nagy tempó miatt, ugyanakkor az összetett hatodik helyén álló portugál Joao Almeida már a Col d'Aubisque-on gyengeség jeleit mutatta, majd a címvédő belga Remco Evenepoel is leszakadt csapattársai gyűrűjében, a Jumbo-Visma pedig erős tempót diktált. Ennek a csoportnak a végén tekert Valter Attila. Később páran elléptek az élbolytól, miközben a jumbósok csoportja és Evenepoelék között mintegy másfél percre nőtt a különbség. A lejtőn befogták a szökevényeket, az üldözők pedig már 1:45 perc hátrányban voltak.

A következő hegyre, a Col de Spandelles-re mintegy húszfős fős csoport tekert az élen, Valter akkor csúszott hátrébb, amikor nagyjából 60 kilométer volt hátra a célig. Evenepoel hátránya közben öt és fél percre nőtt.

A legnagyobb kihívást jelentő Tourmalet-re 16-an kezdték meg a felkapaszkodást az élbolyban, de az ötvenperces mászás során fokozatosan csökkent a létszám. 8,2 kilométernél még 11-en voltak, 3-400 méter múlva azonban már csak hatan, mert Jonas Vingegaard, a Jumbo egyik csapatkapitánya eredményesen támadott. Sőt a dán egyedül ellépett és őt öten, majd hatan üldözték, köztük még két jumbós, az összetettben éllovas amerikai Sepp Kuss és a szlovén Primoz Roglic. A Tour de France-on tavaly és idén is győztes Vingegaard közel egy percre növelte előnyét, de egy kilométerrel a vége előtt Kuss is megindult, és jócskán közelebb zárkózott, akárcsak a harmadikként célba érő Roglic.

Az előző napi első tíz versenyző közül kikerült az élbolyból Evenepoel (3. volt csütörtökön), a francia Lenny Martinez (5.) és Almeida (6.). Valter Attila bő 19 perc hátránnyal a 25. helyen ért célba, összetettben pedig a 21.-ről a 20. helyre lépett előre.

„Megvolt a taktikánk, de a mezőny kezébe akarta venni még inkább (a versenyt). Nagyon sokan akartak szökni, amivel nincs is baj, és mi engedtük is, de elég sok veszélyes ember is volt, úgyhogy az első hegyen elképesztő tempót mentünk. Nem is maradtunk valami sokan” – elevenítette fel a szakaszon történteket a magyar kerékpáros az M4 Sport helyszíni stábjának.

„Aztán a második hegyen ugyanazt a tempót folytattuk, amit az elsőn abbahagytunk. Egy rövid ideig ott voltam, de tényleg elképesztően nagy volt a tempó. Próbáltam ott maradni, a tetején nem is voltam messze, nagyjából egy-másfél percre lehettem. Akkor ért utol Almeida, vele csináltam a völgyet, aztán a végén már a holnapra gondolva próbáltam visszamenni. Mert ha így haladunk, akkor kelleni fog mindenki” – folytatta.

Elárulta, hogy az adott napra többféle forgatókönyvvel készülnek a csapatában, megbeszélik, ki kit követ, ki hogy megy. „Ma is pontosan az történt az élen, amit előre megbeszéltünk. Nemcsak az a lényeg, hogy van három olyan erős ember, mint amilyen Jonas, amilyen Primoz és Sepp Kuss, ehhez kell egy nagyon jó taktika és magabiztosság is, és ez a magabiztosság már a buszból indul reggel” – tette hozzá.

Eredmények (a Vuelta honlapja alapján): 

13. szakasz, Formigal-Col du Tourmalet, 134,7 km, hegyi befutó: 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 3:51:10 óra; 2. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 30 mp hátrány; 3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 33 mp h.; ...25. Valter Attila (Jumbo-Visma) 19:21 p h.

Az összetett élcsoportja: 1. Kuss 46:42:54 óra; 2. Roglic 1:37 p h.; 3. Vingegaard 1:44 p h.; ...20. Valter 32:57 p h.

Szombaton egy újabb nehéz és hegyi befutóval záruló etap, a Sauveterre-de-Béarn és Larra-Belagua közötti 156,5 kilométeres táv megtétele vár a kerékpárosokra. A 78. Vuelta a Espana jövő vasárnap Madridban zárul.

(Kiemelt kép: a Team Jumbo-Visma egyesült államokbeli versenyzője, Sepp Kuss, aki az összetettben éllovas piros mezt viseli, a dobogón ünnepli a 2023-as spanyolországi La Vuelta kerékpártúra 13. Szakasza utáni győzelmét 2023. szeptember 8-án. Fotó: ANDER GILLENEA / AFP)