Oroszország még februárban kiléphet az Európai Sakkszövetségből

Az Európai Sakkszövetség (ECU) arra számít, hogy Oroszország február 24-ig megszünteti tagságát és átlép az Ázsiai Sakkszövetségbe (ACF).

2023. január 31., 14:23

Szerző:

Az orosz sportági szövetség már korábban megszavazta az ACF-hez való csatlakozást, miután a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) úgy döntött: nem engedélyezi az oroszok részvételét a csapatversenyeken. A FIDE – amelynek Arkagyij Dvorkovics személyében orosz elnöke van – tavaly február 28-án, négy nappal az ukrajnai háború kirobbanása után jelentette be, hogy az invázió miatt Oroszország és a konfliktusban Moszkvát támogató Fehéroroszország nem rendezhet hivatalos versenyeket.

Március 16-án pedig azt közölte, hogy a két ország válogatottjai nem vehetnek részt a szervezet égisze alatt zajló eseményeken. Kivételt az egyéni indulást illetően tett olyan formában, hogy az orosz és fehérorosz sakkozók a nemzeti jelképek használata nélkül, semleges színekben, a FIDE zászlaja alatt asztalhoz ülhetnek a nemzetközi tornákon. Az Ázsiai Sakkszövetség február végén Abu-Dzabiban tartja közgyűlését, amelyen döntés születhet Oroszország felvételéről.

(Kiemelt képünk illusztráció: A címvédő győztes norvég Magnus Carlsen (k) orosz kihívója, Jan Nyepomnyascsij (b) és Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke a sakkvilágbajnoki döntőt bejelentő sajtótájékoztatón a dubaji világgkíállításon 2021. november 24-én. A koronavírus miatt elhalasztott világbajnoki döntőre november 24. és december 16. között Dubajban kerül sor. MTI/EPA/Ali Haider)