Női kézilabda BL: velük küzdenek meg a győriek az elődöntőben

Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerg csapatával találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján, június 4-én, a másik ágon pedig a címvédő norvég Vipers Kristiansand a francia Metz együttesével játszik.

2022. május 10., 19:41

Szerző:

A keddi budapesti sorsoláson elhangzott, hogy az MVM Dome sorra kerülő torna kezdési időpontjait az európai szövetség csak később hozza nyilvánosságra.

A Győr és az Esbjerg eddig csupán kétszer találkozott egymással: 2017-ben hazai pályán és Dániában is az ETO győzött a BL-ben.

Az ETO 14. alkalommal jutott a legjobb négy közé a BL-ben, 2007 óta ez csak egyszer, 2015-ben nem sikerült neki. A fináléba nyolcszor került be, amit ötször nyert meg, tavaly bronzérmes lett.

A győriek idén csoportgyőztesként jutottak tovább, majd a negyeddöntőben 56-44-es összesítéssel búcsúztatták a francia Brest Bretagne együttesét. Az Esbjergnek ez lesz az első szereplése a BL legjobb négy csapata között. A csoportkörből ugyancsak az első helyen lépett tovább, a negyeddöntőben pedig 53-52-es összesítéssel búcsúztatta a román CSM Bucuresti-t.

A négyes döntő (MVM Dome) programja:

június 4., szombat: elődöntők:

Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán)
Metz HB (francia)-Vipers Kristiansand (norvég)

június 5., vasárnap: a 3. helyért döntő

(Kiemelt kép: Ambros Martin, a győri csapat vezetőedzője (k) a női kézilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC és a dán Odense HB mérkőzésen a győri Audi Arénában 2022. január 23-án. A magyar csapat 27-26-ra győzött. Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

10:32

A francia nyílt bajnokságon az első fordulón sikeresen túljutó Fucsovics Márton három pozíciót rontva az egy héttel korábbihoz képest a 83. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Ezzel jelenleg ő a legelőkelőbben jegyzett magyar játékos.

Klucsár Marcell nyerte a 111,1 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary ultratávú terepfutó versenyt vasárnap, a győztes 11 óra 39 perc 58 másodperc alatt teljesítette a távot, melyet 4182 méteres szintkülönbség, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai nehezítettek.

Primož Roglič nyerte a Giro d'Italia 106. kiírását vasárnap, ezzel az olasz országúti kerékpáros körverseny történetének első szlovén bajnoka lett. A záróetapon a pályafutása utolsó szezonját teljesítő brit Mark Cavendish diadalmaskodott.

A Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók világkupa-sorozata harmadik állomásának váltóversenyében, Portugáliában.