Nadal még nem esett ki ilyen könnyen

A korábbi világelső Rafael Nadal már a nyolcaddöntőben búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság férfiversenyében.

2022. szeptember 6., 08:47

Szerző:

A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol játékost hétfőn a 22. helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe győzte le négy szettben. A 3 óra 32 perces mérkőzésen a győztes 18, a vesztes kilenc ászt szervált, ám utóbbinak ugyanannyi kettős hibája is volt. A másodikként rangsorolt Nadal januárban megnyerte az ausztrál, júniusban a francia nyílt bajnokságot, júliusban pedig elődöntős volt Wimbledonban, de sérülés miatt visszalépett, vagyis sorozatban 22 Grand Slam-mérkőzésen győzött. A legutóbbi 16 Grand Slam-tornán, amelyen indult, kivétel nélkül eljutott legalább a negyeddöntőig, de most ez a sorozata is megszakadt. 

Tiafoe a 2019-es Australian Opent után másodszor jutott negyeddöntőbe Grand Slam-tornán. A meccs után elmondta, segítette a játékban, hogy esélytelennek tartották. 

„Néhány éve, amikor Rafával találkoztam, azt mondtam, jó ellene játszani. Ma viszont, amikor kimentem a pályára, ránéztem a csapatom tagjaira, és azt mondtam: ma nyerjünk! Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a US Opent. Végig akarok menni az úton, de még mindig nem érzek nyomást magamon. Csak azért vagyok itt, hogy nagyszerűen teniszezzek, és élvezzem a játékot” – nyilatkozta.

A 24 éves Tiafoe korábban kétszer találkozott Nadallal, de egyetlen szettet sem tudott nyerni, sőt még bréklabdáig sem jutott el ellene. 

„Találhatnék kifogásokat, de egyszerű, ami történt: ha nem azon a szinten játszol, amelyen kellene, akkor nem nyerhetsz. Ma az ellenfelem volt a jobb játékos. Panaszkodhatnák sok minden miatt, de nem hiszem, hogy az változtatna a helyzeten. Kritikusnak kell lennem önmagammal”

– mondta Nadal.

Egy nappal korábban az elsőként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev is kiesett, így 22 év után fordult elő ismét, hogy az első két kiemelt nem jutott a negyeddöntőbe New Yorkban. Tiafoe következő ellenfele a kilencedik kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz.

Eredmények, nyolcaddöntő:

férfiak:

Tiafoe (amerikai, 22.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3

Sinner (olasz, 11.)-Ivaska (fehérorosz) 6:1, 5:7, 6:2, 4:6, 6:3

korábban közölt hétfői eredmény:

Rubljov (orosz, 9.)-Norrie (brit, 7.) 6:4, 6:4, 6:4

nők:

Ka. Plisková (cseh, 22.)-Azarenka (fehérorosz, 26.) 7:5, 6:7 (5-7), 6:2

Szabalenka (fehérorosz, 6.)-Collins (amerikai, 19.) 3:6, 6:3, 6:2

korábban közölt hétfői eredmények:

Swiatek (lengyel, 1.)-Niemeier (német) 2:6, 6:4, 6:0

Pegula (amerikai, 8.)-Kvitova (cseh, 21.) 6:3, 6:2

(Kiemelt képünk: Rafael Nadal integet, miközben elhagyja a pályát, miután kikapott az amerikai Frances Tiafoe-tól a 2022-es US Open tenisztorna férfi egyesének 16. fordulójában a New York-i USTA Billie Jean King National Tennis Centerben 2022. szeptember 5-én. Fotó: KENA BETANCUR / AFP)

 

 

2022. szeptember 25., 16:32

Egyik edzője, Ivan Ljubicic szerint Roger Federer szakkommentátorként és mentorként folytathatja pályafutását, miután péntek este a Laver Kupán visszavonult a tenisztől.