Monaciói Nagydíj – Lecrec az élen, Hamiltonnak csak a nyolcadik hely jutott

Charles Leclerc, a Ferrari hazai versenyzője indulhat az élről vasárnap a Formula-1-es Monacói Nagydíjon.

2022. május 28., 17:55

Szerző:

A 24 éves pilóta idénybeli ötödik, pályafutása 14. pole pozícióját szerezte a szombati időmérőn. A második rajtkockából a másik ferraris, a spanyol Carlos Sainz Jr. vághat neki a versenynek, míg a harmadik legjobb időt Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája érte el a kvalifikációban.

Az időmérőt többször is félbe kellett szakítani baleset miatt, és ezzel is ért véget, az utolsó gyors körüket már nem tudták megkezdeni vagy befejezni a legjobbak, mivel az alagút bejárata előtt Pérez autója keresztbe állt, Sainznak pedig esélye sem volt kikerülni.

Éppen ezért a mögöttük érkező, a világbajnoki címvédő és az összetettben most is élen álló holland Max Verstappennek (Red Bull) a piros zászló miatt vissza kellett engednie a lábát a gázról, így nem maradt lehetősége az előzésre.

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonnak ezúttal a nyolcadik hellyel kellett beérnie az idén gyengélkedő Mercedesszel.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
2. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
George Russell (brit, Mercedes)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
5. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
6. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
7. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
8. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
9. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

(Kiemelt kép: Sergio Perez, az Oracle Red Bull Racing mexikói pilótája a Monacói Nagydíj előtti utolsó edzésen a Circuit de Monacón 2022. május 28-án Monte-Carlóban, Monacóban. Fotó: Hasan Bratic / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)