Megvan, ki kaphatja meg Messi mezszámát a Barcelonában

A Barcelona nem vonultatta vissza a mezszámot.

2021. augusztus 18., 14:21

Szerző:

Lionel Messi neve és a Barcelona 10-es szerelése egybeforrt az elmúlt 13 év alatt, azonban az argentin klasszis távozásával új gazdára találhat az irányító mezszám. Korábban a kényszercsatárként vásárolt dán futballista, Martin Braithwaite jelezte, érdekelné a szerelés, azonban a Mundo Deportivo szerint nem a dán játékos örökli majd meg a mezszámot, hanem az elmúlt években sérülései miatt jobbára csak padozó Philippe Coutinho. 

A katalán lap szerint az A-csapatba felkerült játékosok közül Rey Manaj kapja majd a 14-es számot, éppen azt, amit korábban a brazil támadó viselt a gránátvörös-kékeknél. A Barcelona 2018-ban vásárolta meg Coutinhót a Liverpooltól csillagászati, 135 millió eurós összegért, azonban azóta nem tudta megmutatni igazi csúcsformáját a brazil. Emiatt a spanyol gárda kölcsön is adta a Bayernnek, ahol megint magára talált a játékos, sőt, a 8-2-es Bayern-Barca meccsen kétszer is betalált a katalánoknak. Mióta újra a katalán csapatot erősíti, sérülések hátráltatták a játékban, azonban hosszas rehabilitáció után úgy néz ki, visszatérhet.

(Kiemelt kép: Messi gólöröme a Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzésen 2019 november 9-én, Barcelonában. Fotó: Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto / via AFP)