Kuss nyerte a Vueltát, a Jumbo-Visma történelmet írt, Valter 22.

Az amerikai Sepp Kuss győzött a vasárnap zárult Vuelta a Espanán, amelyen Valter Attila a 22. helyen végzett, csapatuk, a Jumbo-Visma pedig történelmi triplázást hajtott végre azzal, hogy egy évben megnyerte a Giro d'Italiát, a Tour de France-t és a spanyol országúti kerékpáros körversenyt is.

2023. szeptember 17., 20:49

Szerző:

A holland csapat úgy érkezett az esztendő utolsó háromhetes viadalára, hogy két kapitánya közül a Vuelta háromszoros bajnoka, a szlovén Primoz Roglic a Girón diadalmaskodott, a dán Jonas Vingegaard pedig megvédte címét a Touron. Legfőbb hegyi segítőjük, Kuss mindkettejük Grand Tour-győzelmeiből kivette részét az elmúlt években és idén is végigtekerte mindkét korábbi háromhetest.

A hatodik etapon egy nagy előnnyel hazaért szökésből nyert, ezzel került jó helyzetbe összetettben, a 8. szakaszon pedig átvette a piros trikót, amelyet aztán nem is adott ki kezéből, így pályafutása első háromhetes körversenyén győzött.

A Vueltán a 2013-ban diadalmaskodó Chris Horner után ő lett a második amerikai győztes, egyben a második olyan kerékpáros az 1957-ben Girót nyert olasz Gastone Nencini után, aki egy naptári éven belül teljesítette mindhárom Grand Tour-viadalt és az egyiket meg is nyerte.

A Jumbo-Visma – amelynek jelmondata „együtt nyerünk” – a Vueltán is triplázott: a második helyet Vingegaard, a harmadikat Roglic szerezte meg, ez legutóbb az 1966-os spanyol körversenyen a Kas-Kaskolnak sikerült három hazai kerékpárossal.

Mögöttük három spanyol bringás végzett összetettben: a fiatalok kategóriájának győzteseként Juan Ayuso lett a negyedik, ötödikként Mikel Landa, hatodikként pedig Enric Mas zárt.

Valter Attila segítőként a 22. helyen végzett az összetettben és dobogóra állhatott Madridban, mivel a Jumbo-Visma megnyerte a csapatversenyt. A magyar bajnok kiváló munkával járult hozzá a történelmi eredményhez és volt meghatározó tagja a már előzetesen is az elmúlt évtizedek egyik legerősebb háromhetes sorának tartott nyolcasban. A fiatalok kategóriájában nyolcadikként zárt a 25 esztendős Valter. A záróetap előtt az M4 Sport helyszíni stábjának rámutatott: mezőnyszakaszon először tekert ugyanabban a mezben, mint csapattársai, mivel a kiemelten sikeres naptári esztendő és a megnyert Grand Tourok tiszteletére speciális mezben, sisakban, kesztyűben és kerékpáron tekert a Jumbo-Visma, fekete alapon rózsaszín, sárga és piros csíkokkal.

„Örülök, hogy ma nincs különbség, a holland bajnok Dylan van Baarle is ebben az egyedi, mai napra gyártott különleges mezben lesz” – fogalmazott.

Elárulta, szombat este volt egy kicsi ünneplés, a stábtagoknak egy kicsit nagyobb, ám fáradtság miatt korán ágyba kívánkozott minden bringás.

„Eddig három Grand Tourt teljesítettem, mindhárom Giro d'Italia időfutammal végződött, ez lesz az első, hogy a csapattársaimmal karöltve érek be a célvonalon” – szögezte le.

Vingegaard kiemelte: neki és a csapatnak is történelmi volt ez az idény, nagyon boldog az elért sikerek és a mostani első három hely megszerzése miatt. „Nagyon örülök Sepp sikerének” – hangsúlyozta. Valter kapcsán azt mondta: lenyűgöző lépéseket tett meg ebben az évben a magyar bajnok.
„Nagyon megérdemelte azt, hogy itt volt, nagyszerű srác és kiváló kerékpáros. Egész évben láttuk, milyen erős, nagy jövő áll előtte” – vélekedett Vingegaard.

A hegyi pontverseny nyerteseként a pöttyös trikót a tavalyi összetett győztes belga Remco Evenepoel viheti haza, míg a sprinterek pontversenyében az ausztrál Kaden Groves végzett az élen és lett zöld trikós.

Az utolsó szakasz első fele hagyományosan az ünneplésről és a pezsgőzésről szólt, így volt ez a spanyol fővárosban borús időben rendezett záróetapon is: a Zarzuela lóversenypályánál kezdődő 101,5 kilométeres táv első felében elkészültek a fotók a megkülönböztető trikók viselőiről, a csapatokról. A belvárosi körözés során többen is hosszú szökést indítottak, az utolsó 40 kilométerre összeállt hatfős csoportban benne volt Groves, Evenepoel és Filippo Ganna is, izgalmassá téve a verseny lezárását. Legutóbb 1983-ban volt sikeres szökés a Vuelta záróetapján, a mezőny mindent megtett, hogy ezúttal is sprintbefutó döntsön a Paisaje de la Luzon. Hatszáz méterrel a cél előtt épp utolérték a megtorpanni látszó szökevénycsoportot, ám ekkor Evenepoel újra megindult, majd Groves bújt ki a szélárnyékából, és a zöld trikós a harmadik szakaszsikerét ünnepelhette ezen a Vueltán.

Eredmények (a Vuelta honlapja alapján):

21. (utolsó) szakasz, Madrid (Zarzuela lóversenypálya-Paisaje de la Luz), 101,5 km:
1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 2:24:13 óra
2. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) azonos idővel
3. Nico Denz (német, BORA-hansgrohe) a. i.
...50. Valter Attila (Jumbo-Visma) 26 másodperc hátrány

Az összetett végeredménye:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 76:48:21 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 17 másodperc hátrány
3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:08 perc hátrány
4. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 3:18 p h.
5. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 3:37 p h.
6. Enric Mas (spanyol, Movistar) 4:14 p h.
...22. Valter 1:05:42 óra hátrány

(Kiemelt képünkön az összetettben vezető amerikai Sepp Kuss (R) a Team Jumbo-Visma amerikai versenyzője a 2023-as spanyolországi La Vuelta kerékpáros körverseny 21. és egyben utolsó szakaszán, a La Zarzuela hippodrom és Madrid közötti 101,1 kilométeres versenyen 2023. szeptember 17-én. Fotó: OSCAR DEL POZO / AFP)

Tegnap 16:27

Október 8. és 13. között Magyarország ad otthont a világ legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő dartsversenyének, a WDF World Mastersnek, amelyre a szervezők ezer játékos érkezését várják.

Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.