Azonnali hatállyal kirúgta edzőjét az FC Barcelona

Ronald Koeman pocsék szezonkezdése a katalánoknál nem maradt következmények nélkül.

2021. október 28., 06:31

Szerző:

A nyáron valósággá volt, ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt volna, Lionel Messi ugyanis távozott az FC Barcelona csapatától. A katalánok negatív szériája azóta is tart, sőt a helyzet tulajdonképpen csak fokozódik: a nagyjából 1 milliárd eurós adóssággal küzdő sztárcsapat ugyanis rengeteg sztárjától vált meg annak érdekében, hogy pénzügyileg némileg stabilizálódni tudjon, fiatal keretükben pedig sorozatosak a sérülések. Ezeknek meg is lett az eredménye: a csapat rendkívül pocsék szezont fut, a spanyol bajnokságban mindössze a csalódást keltő kilencedik helyen állnak, a BL-ben pedig már akkor nagy szerencséjük lesz, ha a csoportkörből tovább tudnak jutni a Bayern München mögött, a Benfica előtt.

A szerda esti, spanyol bajnoki mérkőzés újabb meglepetést hozott, ugyanis az első osztályban újoncnak számító Rayo Valecano csapatától is 1-0-ás vereséget szenvedtek a gránátvörös-kékek. A megalázó vereség nem maradt következmények nélkül:

a klub azonnali hatállyal kirúgta a holland Ronald Koeman vezetőedzőt.

A csapat közösségi médiás bejegyzésében megköszönte a szakember munkáját, továbbá bejelentették, csütörtökön személyesen búcsúzik el a játékosoktól. Hogy ki válthatja majd a szakembert az edzői székben, egyelőre kérdéses, de a különböző sportoldalak a klub korábbi klasszisát, a jelenleg az arab bajnokságban edzősködő Xavi Hernández érkezésére számítanak. 

(Kiemelt kép: Ronald Koeman utolsó mérkőzésén a Rayo Vallecano elleni spanyol bajnoki mérkőzésen, 2021. október 28-án. Fotó: OSCAR DEL POZO / AFP)