Kínai himnusz helyett tévedésből a demokráciát és a szabadságot éltető dalt játszottak le egy dél-koreai sporteseményen

Kínai himnusz helyett a hongkongi tiltakozók dalát játszották le egy dél-koreai sporteseményen. 

2022. november 14., 10:02

Szerző:

A Dicsőség Hongkongnak című, a demokráciát és a szabadságot éltető dalt az ázsiai hetes rögbi sorozat döntőjében játszották le vasárnap Incshonban, ahol Hongkong és Dél-Korea csapata lépett pályára. A dal egy hongkongi zeneszerző műve, és gyakran énekelték a 2019-es kormányellenes tüntetések során. Az eseményről készült felvételt rengetegen megosztották a közösségi oldalakon.

Véletlenül rossz dalt töltöttek le

A hongkongi kormány hétfőn határozott hangvételű közleményben ítélte el az incidenst. „A nemzeti himnusz országunk egyik jelképe” – mondta egy kormányszóvivő. „A verseny szervezőinek kötelességük biztosítani, hogy a nemzeti himnusz megkapja a megérdemelt tiszteletet.” Hongkongi Kína-barát politikusok vizsgálatot követeltek az ügyben.

A szöuli székhelyű Koreai Rögbi Szövetség hangsúlyozta, hogy emberi hiba miatt játszották le a dalt, és nem állt a háttérben politikai szándék. A nemzeti himnuszokat elindító munkatárs véletlenül választotta ki a tiltakozók dalát egy Hongkong nevű mappából. A dalt még azelőtt töltötték le, hogy a versenyzők elküldték volna országuk himnuszát a szervezőknek, és nem ismerték annak hátterét. A tévedést a sporteseményen szintén résztvevő kínai csapat munkatársai jelezték – tette hozzá Koreai Rögbi Szövetség. A szervezet megjegyezte: tisztségviselői bocsánatot kértek az Ázsiai Rögbi Szövetségtől, valamint a hongkongi és a kínai féltől. A szervezők már a játék után sajnálkoztak a baklövés miatt egy koreai és angol nyelven is közzétett üzenetben.

A díjátadón már a hivatalos kínai nemzeti himnuszt játszották le a győztes hongkongi csapatnak.

(Kiemelt képünk: kínai zászlókat lengetnek Hongkongban.  MTI/EPA/Jerome Favre)