Inkább a karrierjét adja fel Djokovics, mint az elveit
Nem tartja magát oltásellenesnek.
A szerb teniszfenomén megtörte a csendet, és hétfő este nyilatkozott a BBC-nek az állítólagos oltásellenességéről és az Australian Openen körülötte kirobbant botrányról.
„Djoker” azt állította az interjúban, hogy nem tartja oltásellenesnek magát, és tudja, még ő sem áll a szabályok felett.
„Megértem, hogy az emberek a világon mindent megtesznek azért, hogy féken tartsák a járványt, és remélhetőleg a jövőben véget vessenek a pandémiának.”
A sportoló ugyanakkor szeretné, ha nem vitatnák el tőle azt a jogot, hogy saját maga rendelkezzen a saját teste felett.
„Ez a jog, hogy szabadon dönthessek a saját testem felett, fontosabb számomra, mint bármilyen trófea.”
A szerb teniszező azt is elmondta, tisztában van azzal, hogy ezzel a felfogással az év következő Grand Slam tornáján, a Roland Garroson se vehet részt.
„Sohasem voltam oltásellenes, de a szabad választás pártján állok, vagyis mindenki dönthesse el maga, mit enged a testébe juttatni”
– mondta Novak, aki elárulta, gyerekként ő is megkapta a kötelező oltásokat.
A riporter azt a kérdést is neki szegezte, mit szól ahhoz, hogy a nemzetközi oltásellenes mozgalom arcává vált.
„Sosem akartam ilyen szerepet betölteni, nem vagyok oltásellenes, sosem állítottam azt, hogy az oltásellenes mozgalom részese vagyok”
– reagált a sportoló.
Januárban szerb világelső címvédőként nem indulhatott el az év első Grand Slam-tornáján, miután visszavonták a vízumát és kiutasították Ausztráliából. Ezzel lemaradt annak lehetőségéről, hogy minden idők legsikeresebb teniszezője legyen a Grand Slam versenyek történetében, helyette Rafael Nadal lett a legsikeresebb.
(Kiemelt kép: Novak Djokovics. Fotó: William WEST / AFP)