Imane Helif olimpiai sikere kiütötte Kokót is

Kisebb botrányba fulladt a Rádió1 Balázsék című reggeli műsora, miután a csapat kikérte Kovács „Kokó” István véleményét Imane Helif olimpián való szerepléséről.

2024. augusztus 12., 11:23

Szerző:

Kovács „Kokó” István indulatos véleményt fogalmazott meg az XY kromoszómákkal született női olimpiai aranyérmes algériai ökölvívó, Imane Helif olimpiai aranyig való menetelése kapcsán hétfőn reggel, Sebestyén Balázsék műsorában a Rádió1-en. A Telex által szemlézett beszélgetés során az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó sérelmezte, hogy szerinte Balázsék megvédték Helifet, akinek bevallása szerint látta a teszteredményeit, és valóban XY kromoszómákkal rendelkezik.

Az egykori ökölvívó szerint a szabályozás rossz, és ha valaki nőnek vallja magát, de alacsony a tesztoszteronszintje, akkor indulhat az olimpián, gendertesztet pedig nem kérnek, holott az XY kromoszóma bizonyos sportágakban előnyös fizikai tulajdonságokkal járhat az adott versenyző számára. Kokónak Sebestyén Balázsék a beszélgetés egy pontján azt mondták, indulatos, ami miatt sajnos „nehezen megy át az üzenet”, amit szeretne elmondani,

Ráskó Eszter pedig azzal keverte le a hívást, hogy rövidesen visszahívják, akkor pedig megcsinálnak majd együtt egy légzőgyakorlatot is.

Később vissza is hívták Kokót, aki biztosította őket, hogy nagyon nyugodt, csak rettenetesen zavarja, hogy mindig ugyanazokba a falakba ütközik, akárkivel beszél Imane Helifről. A tesztet – mondta Kokó – azért nem publikálták, mert személyiségi jogokat sértene, amúgy szerinte azt nem orosz, hanem isztambuli labor végezte el.

Sebestyén Balázs a beszélgetés végén kitért arra, hogy szerinte az egykori ökölvívó úgy ábrázolta Imane Helifet, mint egy férfit, aki bemegy nőket verni – csakhogy korábban Helifet már több nő is megverte. Erre Kokó azt mondta:

„Képzeld, milyen gyenge férfi lehet, ha ő egyébként férfi, amikor nők meg tudták verni.”

Az olimpiai bajnok magyar ökölvívó amúgy azt mondta, ezek számára megfejthetetlen dolgok, ráadásul 2020-ban még nem is volt ennyire jó bunyós Imane Helif. Kokó amúgy azt is megjegyezte, hogy szerinte Helif kifejezetten vigyázott a vele megmérkőző Hámori Lucára.

Kokó már egyszer kiakadt Imane Helif kapcsán

Kokónak amúgy nem ez volt az első hasonló megnyilvánulása az algériai boxoló menetelése kapcsán. Korábban Imane Helif döntőben aratott győzelme kapcsán osztotta meg magvas gondolatait.

„Tegnap este az algériai Khelif ugyanolyan aranyérmet nyert, (...) mint én magam 1996-ban. Olimpiai bajnok. Sokak szerint szegény áldozat. Számomra viszont egy csaló. Khelif pontosan tudta, hogy ő XY kromoszomával rendelkezik, ami a jelenlegi tudományos ismeretek szerint a férfi nemet jelenti akkor is ha nőnek van anyakönyvezve és az útlevelében is az áll hogy “woman”. Génjeiben hordozza a férfi nő közötti különbséget. Férfinek gyenge, nőnek túl erős. Még akkor is ha valóban jó pár alkalommal kikapott már pályafutása során. Dacára a vereségeinek, nem szabadna, hogy a nők között induljon. Az, hogy kromoszóma rendellenességben szenved, ezt ő tudja, tudta. Legkésőbb 2022 május végén meg kellett hogy tudja, hiszen az IBA által kikényszerített, és az isztambuli, WADA által is elismert laborban elvégzett kromoszómatesztet ő is megkapta. És megkapta egy évvel később az Indiában megismételt teszt eredményét is. Mivel az isztambuli VB alatt én voltam a főtitkár, számomra ez nem egy teória hanem tény.” 

– írta a boxoló a Facebook-oldalán, majd bejegyzése végén hozzátette: ebben az őrületes világban az olimpia, a sport volt talán az egyetlen terület, ahol a naív ember még reménykedhetett a tisztességben, az igazságban. „Legalábbis én rendületlenül őrzöm az olimpia iránti őrületes szerelmet és hitet, ami erőt ad a hétköznapokon.
Nem hiszem és nem is fogom elhinni, elfogadni hogy megszűnt a tisztesség. Visszatettem az aranyat a helyére és kerestem egy irodalmi kapaszkodót (ha valamit nem tudok megválaszolni, általában a költők segítenek)" – közölte, majd egy Aranyosi Ervin versből idézett.

Nem Imane Helif tehetett a körülötte zajló botrányról

S ha már korábban Hámori Luca neve felmerült. A nők 66 kilogrammos kategóriájában ötödik helyen végzett magyar ökölvívó elmondása szerint nem érzett félelmet az olimpiai negyeddöntője előtt, melyet a szereplésével botrányt kavaró algériai Iman Heliffel vívott meg. Az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt. Umar Kremlov, az IBA elnöke akkor azt mondta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van.

A 23 éves magyar versenyző szerint ő tisztelettel, sportszerűen állt riválisához, ahogy érzése szerint Imane Helif is így állt hozzá és nem is tud rá semmi rosszat mondani.

„Az elmúlt pár nap nehéz volt neki is és nekem is, és pont ezért szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé és egy rossz gondolatom sincsen felé, hiszen erről az egészről nem ő tehet”

– mondta Hámori Luca algériai legyőzőjéről.

(Kiemelt képünkön Kovács „Kokó” István. Forrás: Kovács „Kokó” István Facebook oldala)

A 2025-ös Forma–1-es szezon egy régóta várt visszatérést hoz a brazil rajongók számára, hiszen a fiatal tehetség, Gabriel Bortoleto a Sauber istálló egyik ülését foglalhatja el. A bejelentés nagy port kavart a sportvilágban, mivel Bortoleto ezzel Felipe Massa 2017-es visszavonulása óta az első főállású brazil F1-es pilóta lesz. Az izgalom érthető, hiszen a brazil versenyzők történelmileg mindig különleges helyet foglaltak el a Forma–1 világában.