Giro d'Italia – megvan a nyitóetap nyertese

A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italián. Valter Attila volt a leggyorsabb a három magyar közül, amivel 29.-ként ért a célba.

2022. május 6., 17:34

Szerző:

A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik.

Az etap a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető emelkedőn dőlt el, amelyen a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, az eritreai Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland vetélkedtek az elsőségért. Végül győzelmével utóbbi öltheti magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson.

Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba.

Valter Attila „egészen őrületesnek” nevezte azt a hangulatot, amelyet a magyar szurkolók varázsoltak a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny pénteki nyitószakaszán. „Verseny közben mondtam is Fetter Eriknek, ha annyi ötszázast kapnék, ahányan a nevemet kiabálták az út mentén, akkor megvehetném a Vajdahunyadvárát. A mezőnyben is sokan kérdezték, hogy számítottam-e ilyen őrületes hangulatra, de ez minden képzeletemet felülmúlta” – mondta a Groupama-FDJ magyar versenyzője.

Valter arról is beszámolt, hogy Esztergomig maximálisan ki tudta élvezni az ünneplést, utána viszont a nyugalmat felváltotta az idegesség a mezőnyben. „Kicsit vegyes érzéseim vannak, mert talán a legjobb tíz reális lehetett volna. Azt gondoltam, jó pozícióban vagyok, mert együtt jöttem Alejandro Valverdével, ami mindig nyugtatólag hat, de ezúttal ez mégsem volt kifizetődő. Lehettem volna előrébb is” – értékelte saját teljesítményét a harmadik Giróján induló 23 éves kerekes, aki azt azért hozzátette: még sosem kezdett ilyen jól háromhetes viadalon, ez pedig bíztató lehet a folytatásra.

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

(Kiemelt kép: A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Budapest és Visegrád közötti 195 kilométeres nyitóetapjának mezőnye Székesfehérváron 2022. május 6-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás)