Európa-bajnoki selejtező: Nem lehetnek vendégszurkolók a Puskás Arénában

Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország-Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, a Puskás Arénában.

2023. november 2., 16:41

Szerző:

Az UEFA honlapján megjelent közlés szerint a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta meg a montenegrói szövetségnek a vendégszektorba érvényes jegyek eladását a budapesti Európa-bajnoki selejtezőre.

A szövetségnek emellett összesen húszezer eurós büntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.

A csoportját vezető magyar válogatott utolsó selejtezőjére péntektől lehet jegyet vásárolni.

Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén – november 16-án Bulgáriában, majd három nappal később hazai pályán – legalább egy pontot szerez, biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re.

(Kiemelt kép: magyar gólöröm a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Tegnap 20:05

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke minimális célnak a csoportból való továbbjutást nevezte meg a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon, miután a válogatott a házigazda németeket, illetve a skótokat és a svájciakat kapta ellenfélül a szombati sorsoláson.

2023. december 2., 18:48

Ismét összecsap a magyar és a német válogatott a 2024-es Európa-bajnokságon. Szoboszlaiék a házigazdák mellett Skócia és Svájc legjobbjai ellen léphet majd pályára.