Djokovics megint fellebbez

Abban reménykedhet, hogy a bíró egyszer már - formai hibákra hivatkozva - visszaadta a teniszező belépési engedélyét.

2022. január 14., 13:01

Szerző:

Mint a 168 is megírta, elvették Novak Djokovic 20-szoros Grand Slam-győztes teniszező ausztráliai vízumát, ezt követően visszakapta, majd egy friss döntéssel megint elvették tőle azt, miután nem felelt meg a kontinensország koronavírus-szabályainak a belépéskor. Az utolsó szót egyelőre Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter mondta ki, visszavonva a világelső szerb vízumát, aminek következtében a 34 éves sztársportolót kiutasíthatják az országból, és el sem indulhat a hétfőn kezdődő Australian Openen.

A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Djokovic múlt szerdán érkezett Melbourne-be, de a repülőtéren nem engedték be az országba, visszavonták belépési engedélyét, majd egy, kiutasítottak számára fenntartott hotelben szállásolták el, ott kapta vissza később vízumát, majd folytathatta a készülést a tornára, amelynek első fordulójában egy honfitársát kapta ellenfélül.

Djokovic azzal védekezett, hogy

november óta érvényes vízuma volt az országba, december 30-án pedig megkapta az érvényes orvosi mentesítő igazolást is az oltás ellen,

ám a napokban kiderült, nem mondott igazat a sportoló a koronavírus-fertőzésen való átesettség ügyében, és a karanténszabályokat is megszegte.

Helyi idő szerint péntek este az ausztrál szövetségi bíróság meghallgatáson fogadta Novak Djokovic ügyvédeit, akik közölték, hogy fellebbeznek Hawke döntése ellen.

"Még ma benyújtjuk az indítványt, hogy ne veszítsünk időt. Minden perc drága, mert hétfőn kezdődik a torna"

- jelentette ki a sztár egyik jogi képviselője, Nicholas Wood, aki értelmetlennek és túlzottnak nevezte a határozatot.

A bíró, Anthony Kelly hétfőn egyszer már kedvező ítéletet hozott Djokovic szempontjából, amikor formai hiba miatt visszaadatta a játékos vízumát.

(Kiemelt kép: Melbourne, 2021. február 18. A szerb Novak Djokovic, miután győzött az orosz Aszlan Karacev ellen az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében Melbourne-ben 2021. február 18-án. MTI/AAP/Dave Hunt)