David Beckham fia bemutatkozott a profik között

Kivételes helyzetben érzi magát a sztárfocista fia.

2021. szeptember 21., 11:17

Szerző:

Az angol labdarúgó-válogatott volt csapatkapitányának, David Beckhamnek a fia az amerikai ligában (MLS) szereplő Inter Miami fiókcsapatánál debütált vasárnap, írja az MTI.

A 19 éves Romeo Beckham a Fort Lauderdale színeiben mutatkozott be, csapata 2-2-es döntetlent játszott a Georgia Tormenta együttesével az amerikai harmadosztályban. „Kivételes helyzetben érzem magam, hogy pályára léphettem a profik között” – mondta a csatár. „Minden erőmmel a következő mérkőzésre koncentrálok.”

Romeo Beckham éppen Harvey Neville mellett játszik, aki az Inter Miami együttesét – amelynek társtulajdonosa David Beckham – irányító Phil Neville fia. A szintén volt válogatott Phil Neville és David Beckham éveken át voltak csapattársak a Manchester Unitednél.

 

(Kiemelt kép: David Beckham és fia, Romeo Beckham nézőként részt vesznek a kerekesszékes kosárlabda döntő mérkőzésén a 2018-as Invictus Játékokon Sydneyben 2018. október 27-én. Fotó: Saeed Kahn / AFP)