Az UEFA felfüggesztette a fegyelmi eljárást

A szervezet úgy tekint az ügyre, mintha el sem kezdték volna az eljárást.

2021. szeptember 28., 09:28

Szerző:

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztette a fegyelmi eljárást az európai Szuperliga (ESL) alapítói közül megmaradt három klubbal szemben, írja az MTI. A szervezet közleménye szerint semmisnek nyilvánították az ügyben eddig történteket, és úgy tekintenek rá, mintha az eljárást soha nem is kezdték volna el.

Egy spanyol bíróság múlt héten arra kötelezte az UEFA-t, hogy ötnapos határidővel szüntesse meg az eljárást, amelynek végén büntetéseket, szankciókat helyezett kilátásba az ESL létrehozásában érintett kluboknak, különös tekintettel arra a háromra, a Barcelonára, a Real Madridra és a Juventusra, amelyek nem voltak hajlandóak visszalépni a tervezett sorozattól.

Április 19-én a két spanyol és az olasz elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével a többiek visszaléptek, miután az UEFA, a nemzetközi szövetség (FIFA) és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Május 12-én az UEFA szigorú szankciókat kilátásba helyezve fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, miközben a kilenc visszalépővel „békét kötött”. A renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így akár ki is zárhatják őket a Bajnokok Ligájából. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést.

A Premier League hat érintettje a „jóakarat gesztusaként” elfogadta, hogy egyenként 3,6 millió font (1,45 milliárd forint) bírságot fizet. Ezen kívül a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham abba is beleegyezett, hogy ha a jövőben a Szuperligához vagy ahhoz hasonló, zártkörű ligához próbálnának meg csatlakozni, akkor 30 pont levonással és 25 millió font (10 milliárd forint) bírsággal sújtják őket.

Florentino Pérez, a Real Madrid és az ESL elnöke ugyanakkor kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a Szuperligához, azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból. Az olasz szövetség korábban azt jelezte, hogy az ESL-tagok nem indulhatnának a Serie A-ban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: AFP / Fabrice Coffrini)