„Arra lenne szükség, hogy minden ember mesteri szinten értsen valamihez”

Hogyan kezd el egy tanárember íjászkodni?

Kovács Ferenc: Az indíttatás már nagyon-nagyon régi. Ez egy érdekes történet, 1978-ig kell visszamenni hozzá. Tíz éves voltam, megbetegedtem. A szüleim vasutasok voltak és fölvittek a MÁV Kórház SZTK-jába, mert ott gyorsabb volt a betegellátás. Mint minden gyerek, én is rettegtem az orvostól, és amikor beléptem a vizsgálóba, ott volt egy idős, ősz hajú „doktor bácsi”. Leültetett és azt kérdezte tőlem, hogy „na, gyerek, aztán tudod-e, hogy hogy működött a régi magyarok visszacsapó íja?” Fogalmam nem volt róla. Leült mellém az orvos és elkezdett mesélni, lapokat vett elő és elkezdett rajzolni. Egy órán át magyarázta, és közben meg is gyógyított persze. Az az élmény annyira megmaradt akkor bennem, hogy onnantól kezdve nekem mindig is nagy szerelmem volt az íj meg az íjászat. Gyerekként magunknak gyártottuk az íjakat a szomszéd néni legszebb orgonabokrából levágva a legszebb ágakat, ahhoz csak madzag kellett, egy kis nád a stukatúrnál, egy százas szög, és egészen kiválóan lehetett vele „Robin Hoodosat” játszani. Később abbamaradt az íjászkodás, illetve az íjászattal való bármilyen kapcsolat, bár mindig volt íjam, amit néha elővettem, és kedvtelésből lőttem néhányat. Fiatalon sportlövészettel foglalkoztam, majd aztán felnőttként gyerekeket edzettem. Megszereztem az edzői képesítést, volt egy sportlövészettel foglalkozó egyesületünk, ami a puska, illetve pisztoly szakágban is sikeres volt. Ez az időszak hosszú éveken át tartott, és amikor vége szakadt, akkor kezdtem el magammal foglalkozni, megnézni azt, hogy én mit tudok. A puskához, pisztolyhoz egy kicsivel nagyobb logisztika kellett volna, így maradt az íj. Elkezdtem a reflex íjakkal, a régi visszacsapó íjakkal lőni teljesen autodidakta módon – nem volt edzőm, nem volt egyesületem. Magam találgattam ki a dolgokat. Nem is ment nagyon rosszul, már több íjam is volt, próbáltam komolyabban venni ezt a sportágat. Akkor egy ismerősöm felajánlotta, hogy a csigás íját elcserélné az én egyik barátságos, régi magyar íjamra, mert félt a csigás íjtól. Elcseréltük, és elkezdődött az az időszak, amikor elkezdtem a csigás íjakkal lőni. Az egy kitűnő csigás íj volt. A Hoyt Invicta íj szeretete azóta is megmaradt, aztán most már sokadik ilyen íjam van. A mai napig ezzel a típussal versenyzem.

Milyen versenyeken vesz részt?

Az íjászatban elég szerteágazó versenyzési lehetőségek vannak. Vannak népszerűbbek, kevésbé népszerűek. Én a kevésbé népszerűt szeretem, valószínűleg a lövészet szeretete miatt. A legnépszerűbbek a 3D versenyek, amikor kint a természetben épített pályákon 3D-s állatalakokra kell lőni, különböző pontozási rendszerben, vagy egy, vagy két vesszőt, különböző mért és méretlen távolságokról. A másik ugyanúgy terepen zajlik, amikor is szintén mért és méretlen távolságokról, de már céltáblára kell lőni, ez az úgynevezett terepíjászat, ez már azért valamivel közelebb áll hozzám. Ami viszont nagyon nagy szerelem, az a pálya – és a teremíjászat. A pályán 50 méterről kell eltalálni a célt, ahol a tízes nagyjából egy teniszlabda méretű, sárga célfelület. A teremíjászatban pedig 20 yardról, valamivel több mint 18 méterről kell eltalálni a célt. Itt a tízes nagyjából egy ötforintos nagyságának felel meg. Mind a két versenyszámban jó sokat kell lőni, amit szintén szeretek. A WA (World Archery – a szerk.) pálya 50 méter, ezen 72 lövést lehet leadni, a WA terempálya 18 méter 60 lövéssel. Ezekben a számokban szeretnék a következő években egyre jobb teljesítményt elérni. Persze ezekből a versenyekből van a legkevesebb sajnos. Annyira nem állnak a népszerűségi lista élén.

Milyen versenyeken lehet részt venni?

A Magyar Íjász Szövetség minden évben megrendezi a magyar bajnokságot, a különböző szakágak országos bajnokságát, amire a kvalifikációs versenyeken lehet megszerezni az induláshoz való jogot. Az év különböző periódusaiban van a pálya országos bajnokság, a terem országos bajnokság, illetve a 3D országos bajnokság és a terep országos bajnokság.

Ön melyiken indul?

A pálya és a terem országos bajnokságon mindenképpen részt veszek. Terveim között van, hogy a terep és a 3D versenyeket is megcélozzam, Ugyan senior kategóriában versenyezek már, de még azt gondolom, van pár évem arra, hogy bővítsem a palettát.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Az eredményeimet én azért inkább a köreredményekhez mérem. Sikerült már néhányszor dobogóra állni.

Mondja konkrétan, ne szerénykedjen.

A legutóbbi az a pálya országos bajnokság, 50 méteren sikerült egy ezüstérmet szereznem. Örültem a helyezésnek, a köreredménynek annyira nem, mert az lehetett volna sokkal jobb. A nem országos versenyeken azért már jó sokszor sikerült dobogóra állni, de ami nekem fontos, ahogy egyre több edzésmunkát fektetek ebbe, emelkednek a köreredményeim, és van előttem pályára és terembe is egy kitűzött cél, amit szeretnék majd valamikor elérni, és ehhez képest mérem az eredményeimet. Nekem ebben az egészben a legnagyobb örömöt az okozza akár edzésen, akár versenyen, amikor sikerül szinte tökéleteset lőni. Az íjászatban a tíz a legmagasabb pontszám, de hát azért az látszik a lapon nyilván, hogy hova csapódott a vessző. Ez egy folyamat, a lövés már akkor elkezdődik, mikor odaáll az ember a lővonalra. Legyen az bármilyen fegyvernem, puska, pisztoly, íj, teljesen mindegy. Odaállok a lővonalra, fölveszem a fegyvert, és elkezdem felépíteni egyesével a lövéseket. Ha ott bármi nem jó, akkor az meg fog mutatkozni az eredményen. 

Igazából az okoz rendkívül nagy örömöt, amikor egy-egy lövést sikerül úgy felépíteni, hogy ott az elejétől a végéig minden szinte tökéletes.

Nem kell erőlködni különösebben, érzem, hogy most jól rendeztem össze, a vessző meg azt mutatja, hogy belefúródik a tábla kellős közepébe. Nekem teljesen mindegy, hogy ez egy országos bajnokságon van, vagy egy valamilyen vidéki örömíjász versenyen, vagy itthon éppen egy edzésem, pontosan ugyanakkora örömet okoz egy-egy ilyen tökéletes lövés.

Tehát itthon edz?

Igen. Szerencsés vagyok, mert nekem jó nagy kertem van, ahol sikerült felépítenem egy fedett íjász-pályát, ahol tudok viszonylag hosszú távon, egészen 45 méteres távolságig lőni. A pálya zárt, úgyhogy még matematikai esélye sincs elmenni a vesszőnek. Ez az óriási előny, mert egyesületi keretek között itt a közvetlen közelben nincs olyan lehetőség, ahol én napi szinten tudnék egy kialakított pályán vagy teremben lőni, és ez így az edzéseknek a számát megsokszorozza, hogy nekem gyakorlatilag csak pár métert kell sétálnom.

Minden nap edz?

Heti 5-6 edzéssel dolgozom.

Télen is?

Télen is. Sikerült kialakítanom egy 18 méteres mini pályát is, ahol fagyban is jó hőmérsékletről tudok lőni.

Ki edzi?

Sajnos nincs edzőm, de vannak nagyon kedves íjásztársak, akik évtizedek óta űzik ezt a sportot, és tőlük nagyon sok jó tanácsot kapok. Van egy kimondottan közeli kedves barátom, Hevesi Lajos, aki miatt igazából elkezdtem komolyabban versenyezni. Amikor megszületett az elhatározás, hogy komolyabban fogok a csigás íjjal foglalkozni, akkor nagyon hamar rájöttem, hogy ehhez én nem vagyok elég okos. Annyi kérdés vetődött föl, hogy szükségem volt egy szakemberre, aki segít. Tudtam, hogy itt nem messze él egy olyan íjász, aki nagyon szép karriert futott már be, szép hazai és nemzetközi sikereket ért el. Végül felhívtam telefonon. Elmondtam neki néhány mondatban, hogy ki fia-borja vagyok, meg igazából mit és hogyan is szeretnék én ebben a sportágban, és azt kérdezte, otthon vagyok-e, mert ha igen, akkor átugrik... Megjelent egy óra múlva, azzal kezdte, hogy hozott egy aranyérmet, amit a legutóbbi versenyén éppen nyert. Azt mondta, hogy neked hoztam, ez legyen az első, és ennél csak szebbek legyenek. Ma is nagyon becses helyen őrzöm a tőle kapott, bár meg nem szolgált első aranyérmemet. Elég gyakran előfordul a mai napig, hogy valami nem megy, és fölhívom őt. Néha dühösen, néha hisztizve, és akkor mindig készségesen segít, és elmondja az ő tapasztalatából azokat a dolgokat, amikről nekem ugye fogalmam sincs sokszor. 

Nemzetközi versenyeken is indul?

Lesz nyáron egy terep Európa-bajnokság Magyarországon. Terveim szerint ezen szeretnék elindulni. Nem szükséges kvalifikáció hozzá. Előtte két igazoltan szakági versenyen kell részt venni. Egyelőre a hazai versenyeken szeretnék indulni, lehetőség szerint minél többön. Azt szeretném, hogyha a saját magam elvárásai szerinti köreredményeim javulnának. Ha nem úgy alakulnak az eredményeim, ahogy én ezt az elvárásaim szerint, vagy a vágyaim szerint kellene, akkor valószínűleg nem fogok elindulni nemzetközi rangos versenyen.

Az íjászat technikai sport, ezért biztosan nagyon számít, hogy milyen eszköz van a kezében. Van-e szponzor, aki támogatja a versenyzésben vagy a felkészülésben?

Nincs szponzorom. Ez valóban nagyon drága sport, és saját magamnak kell előteremteni az eszközöket hozzá. Sikerült megvennem a világ egyik legjobb íját, sikerült fölszerelnem, irányzékkal, stabilizátorral, kifutóval, és ami kell hozzá. Most úgy érzem, hogy van a kezemben egy olyan eszköz, több mint egymillió forintért, ami sokat tud. Csak bele kell tennem azt a néhány tízezer óra edzésmunkát.

Rendkívül laikus a kérdés: egy vesszőt egyszer lehet használni?

Nem. Egy vesszőt, ha nem történik vele semmi sérülés, tehát nem lövöm bele a fatörzsbe az erdei versenyen, akkor nagyon sokszor lehet használni. Teremversenyeken minden egyes vesszőt külön célra lövünk ki, de az összes többi versenytípusnál azért alkalomadtán előfordul sérülés. Körülbelül 25 ezer forintba kerül egy darab. Ezekből a vesszőkből nem is lehet úgy vásárolni, hogy kéne három darab, mert tizenkettesével árulják. Van egy kitűnő íjászbolt itt a szomszéd településen, ott nagyon sok segítséget kapok az eszközök beszerzéséhez. Sajnos az utóbbi néhány zűrösebb év azért okozott némi fennakadást a különböző kiegészítők beszerzésénél, mert elég hosszú ideig kell várni dolgokra. Most már talán úgy néz ki, stabilizálódik az ellátás.

Azt mondják, hogy a magyar íjász nemzet. Mit gondol, hogy ennek a sportnak milyen jövője van Magyarországon?

Az íjászat összetett sportág, mert számtalan íjtípus van, és ezek mind külön kategóriában indulnak. Versenyezhetsz csigás íjjal, mint én, vagy történelmi íjjal, vagy reflex íjjal. Van, aki longbow-val lő, az úgynevezett hosszú íjjal. Ami a kulcsa lenne ennek a történetnek, azt gondolom, az olimpiai íj, aminek – mivel olimpiai versenyszám – nagyon szigorú szabályrendszere van. Igazából az húz rengeteget egy sportágon, ha az olimpia műsorán van. A nem olimpiai résztvevő sportágakban nehezebb csodát csinálni. Nyilván nem olyan a nemzetközi megítélése, nem olyan a nemzetközi támogatottsága. Nagyon nagyra becsülöm az olimpiai íjászattal foglalkozó sportolókat, szerintem a legnehezebb részét űzik ennek a sportágnak. Egy egyszerűnek tűnő, minden különösebb segédeszköz nélküli olimpiai íjjal 70 méterről kell eltalálniuk a céltábla közepét. Ők azok, akik a szakmájuk csúcsán le tudnak adni egymás után 100 tökéletesen egyforma lövést, amit ha fölvennénk videóra, akkor nem tudnánk megkülönböztetni a harmincnegyediket a hetvenkettediktől. Ezt csak így lehet csinálni, csak ilyen hihetetlenül erős technikai felkészültséggel és ilyen és rengeteg edzésmunkával.

A többi szakág is él, rendezi a versenyeket.

Szeretném, ha nagyon sok egyesület lenne. Sok egyesületnél most is folyik kitűnő utánpótlás-nevelés. Azt gondolom, hogy ebből kellene még több, mert ez mindennek a kulcsa. Sokszor esik szó arról, hogy hogyan lehetne jobbá, színvonalasabbá, pörgőbbé, nemzetközileg ütőképesebbé tenni a magyar íjászatot. Kizárólag azt tartom megoldásnak, hogy a gyerekekre helyezzük a fókuszt. El kell kezdeni velük az edzésmunkát, és ez majd meghozza az eredményt. Azt a generációt, aki naggyá fogja tenni a nemzetközi mezőnyben is a magyar íjászatot, bármelyik szakágról legyen is szó.

Mit mondana egy fiatalnak, miért kezdjen el íjászkodni?

Én többek között ezért is csinálom, mert rendkívül sok örömöt ad maga az íjászattal való foglalkozás. Azt hiszem, hogy a gyerekeket életkortól függetlenül egész fiatalon megfogja ez a tevékenység, de szükség van arra, főképpen egy fiatalnak, hogy valamiben nagyon jó legyen. Ez nagyon sok fiatalnak hiányzik az életéből. Annyi mindent tudunk, meg annyi mindenről vannak információink, általános műveltségben lehetünk pompásak, csomó mindenhez érthetünk. Ami viszont elsiklik: kellene, hogy a legtöbb embernek legyen az életében egy dolog, amiben mesteri szintet tud elérni, és ez teljesen mindegy, hogy mi. Ez lehet az íjászat, lehet a virágkötészet, lehet a festészet, lehet a robotépítés, a cipőkészítés. Teljesen mindegy, miben, de abban igazi mesteri szintet érjen el, mert az minőségi ugrást jelent, megváltoztatja az ember gondolkodásmódját, jellemét. Az íjászat erre egy kiváló lehetőség. Edzéseken megéljük azokat a pillanatokat, amikor fegyelmezetten dolgozunk, és minden egyes lövésnél 100 százalékos koncentrációval, teljes odafigyeléssel összehangolt izom- és agymunkával valósítunk meg 150-200-szor egy lehetőség szerint minél tökéletesebb lövést. Ez az élet minden területén javítja egy fiatal esélyeit a jobb teljesítmény eléréséhez.

(Kiemelt képünk: Kovács Ferenc íjász. Fotó: Kovács Ferenc magánarchívuma)