A Kisvárda beelőzte a Puskás Akadémiát és a Fradit is

Így néz ki az NB1-es tabella 16 forduló után.

2021. december 12., 21:24

Szerző:

A Kisvárda 2-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel átvette a vezetést a tabellán. A várdaiak sorozatban harmadik élvonalbeli meccsüket nyerték meg, négy találkozó óta veretlenek, így megelőzték a délután Debrecenben veszítő, címvédő Ferencvárost, amely azonban egy összecsapással kevesebbet játszott eddig. Az egy meccsel szintén kevsebbett játszó Puskás Akadémia három ponttal lemaradva a harmadik.

A mérkőzésen viszonylag eseménytelenül telt az első félidő, melyben valamivel jobban játszott a vendégegyüttes. A Kisvárda kapura is veszélyesebb volt, de gólt sem neki, sem pedig a házigazdának nem sikerült szereznie. Fordulás után megmaradt a vendégek fölénye, ezúttal azonban ez góllá is érett, nagyjából a félidő felénél. A Mezőkövesdnek erre nem volt válasza, sőt, a hajrá kezdetén hosszas videobírózás után még egy gólt kapott, mellyel el is dőlt a három pont sorsa.

A forduló további eredményei:

Újpest FC-Paksi FC 4-3
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 2-0
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 0-2
Puskás Akadémia FC-Gyirmót FC Győr 3-0
Budapest Honvéd-ZTE FC 2-2
MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 0-2

(Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)