A kaposvári út még épült, amikor a Tour de Hongrie mezőnye már a cél felé száguldott

Végül az építők győztek, sőt, az aszfalt éppen meg is kötött, mire a biciklisek odaértek.

2021. május 12., 19:33

Szerző:

Szerda délután három után még gőzerővel aszfaltoztak, hogy mire késő délután odaér a Tour de Hongrie mezőnye, legyen út, amin hajtani tudnak – szúrta ki a kpsvr.hu értesülését a 444. A szerdai szakasznak Kaposvár a befutója,

az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató körversenyt pedig több országban közvetíti a tévé.

A lokálpatrióták Facebook-oldala szerint a város vezetése a verseny előtt jött rá, hogy a tervezett útvonal egyes részein vállalhatatlanul rossz az útburkolat minősége, ezért az utolsó napokban az érintett részeket megpróbálták újraaszfaltoztatni. A Tour de Hongrie érkezése előtt még szerdán is soha nem látott, elképesztő tempóban dolgoztak az útépítők.

A kpsvr.hu információja szerint a kivitelező eddig ismeretlen okból levonult, a városvezetés pedig az utolsó pillanatokig próbálta leaszfaltoztatni a kérdéses szakaszokat. A helyi lap szerda délután háromkor publikált cikke szerint:

„A város kétségbeesetten kereste a megoldást, s kora délután gőzerővel próbálták betömködni a lyukakat – hogy nagy a baj, azt Dér Tamás alpolgármester személyes jelenléte is megerősítette. Remélhetőleg Kaposváron tényleg robog majd az úthenger, s ha csak célfotóval is, de megelőzi a kerékpárosokat…”

Ezen a ponton hívtam fel Eisenkrammer Károlyt, a Tour főszervezőjét, aki arról tudott ugyan, hogy gondok voltak az aszfalttal, de akit korábban arról tájékoztattak, hogy a probléma keddre rendeződött. A hívásom után Eisenkrammer odatelefonált Kaposvárra, majd megkönnyebbülve jelentkezett vissza, hogy a hír igaz volt ugyan, de az aszfalt elkészült a befutó helyszínén is. Ez azért is nagy öröm, mert a szervezőknek nem volt B útvonala. Az aszfalt állítólag már meg is kötött, így bele se fog senki ragadni.

 

(Kiemelt kép: A 42. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye az első, 173 kilométeres Siófok - Kaposvár szakaszon Balatonlellén 2021. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás)