Majdnem ötmillióan szavaztak már, rekordrészvétel várható

Minden, ami a választás napján történik. Folyamatosan frissített közvetítésünk.

2018. április 8., 18:20

Szerző:

Nyakót a fekete vasárnappal ugratják 

Az MSZP Mérnök utcai eredményváróján, a kis kerületi szegfűs iroda előtt fehér sátor. 120 újságíró regisztrált, az épületben nem mindenki férne el – írja tudósítónk, Pungor András a helyszínről. – 73 százalékos részvétel nekünk kedvezne – bizakodik egy optimista az egyik a Karácsony Gergely és Molnár Gyula fotóival dekorált mikrobusz mellett. Az ATV megy a tévében, fehér asztalon sörcsap, merlot és zweigelt a kancsókban. Bent az épület ruhafogasain változásos lufik lengenek, az asztalon szendvicsek és pogi, a folyosón stábok unatkoznak. A párt nagy öregje, Baja Ferenc a telefonját nyomkodja, aztán elhúz az utca másik oldalán az étterembe, ahol Tüttő Kata és Molnár Zsolt várja a többi elnökségi tagot. Urnazáráskor, az újságíróktól elzárt helyen elnökségi ülést tartanak. Tóbiás József pártigazgató fogadja Molnár Gyula elnököt. Suttogva diskurálnak. Nyakó István fekete ingben, zakóban jelenik meg, mindenki azzal húzza, hogy biztos a “fekete vasárnaphoz” öltözött. Megunja a ugratást, ígéri, átöltözik. És tényleg. Fehér inget vesz fel. 

Orbán Viktor 10-11 körül fog felszólalni

Fokozódó hangulat.
Fotó: Merész Márton

Urnazárás után, hét óra körül tart sajtótájékoztatót a Fidesz alelnöke, Gulyás Gergely - jelenti tudósítónk a párt eredményvárójából, a budapesti Bálnából. A feldolgozástól függően 22-23 óra között várhatóan felszólal Orbán Viktor a rendezvényközpont udvarán felállított sörpados „dühöngő” színpadán. Egyelőre csak az állami hírcsatorna migránsozó műsora szól, a fideszes politikusok közül pedig egyelőre Hidvéghi Balázst és Halász Jánost láttuk. 

***

Többen szavaztak eddig, mint 4 éve összesen

17 óráig a választásra jogosultak 63,21 százaléka, 4 977 880 ember voksolt eddig. Ez már magasabb arány, mint 2014-ben egész nap. A legtöbben Budapesten szavaztak, 66,71 százalék, a legkevesebben Hajdú-Bihar megyében, 58,86 százalék.

***

Karácsony Gergely nem költözik a Várba

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje tegnap a Parlament előtt karácsonyfát díszített, ahogy mi is megírtuk. Ma újabb felvételt posztolt az eseményről. Azt nem ígéri, hogy minden nap karácsony lesz, de azt igen, hogy nem költözik fel a budai Várba. Ahogy írja, szolgálni szeretne, és nem uralkodni.

***

Nem engedték az urnával fotózkodni Mesterházy Attilát

Fotó: Facebook

– Mi is elmentünk szavazni, Kész Zoltánra és az MSZP-Párbeszéd listájára! Nekünk viszont nem engedte meg a bizottság elnöke, hogy azt fényképezzük le amikor bedobom a szavazatomat.... Sőt, még a gyermekeimet is kiküldték a helyiségből... Nem baj, megértem, hogy idegesek a fideszesek! – írta a fotóhoz Mesterházy.

***

4376-an szavaztak 36 külképviseleten

Harminchat külképviseleten már befejeződött a szavazás, a választópolgárok 88 százaléka szavazott – közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel vasárnap délután. A voksolás az időeltolódás miatt szombaton kezdődött az amerikai kontinensen, és közép-európai idő szerint vasárnap délutánra már be is zártak a szavazókörök Amerikában, Ausztráliában és Ázsia keleti részében.

A harminchat külképviseleten összesen 4972 választópolgár szerepelt a névjegyzékben, és 4376-an meg is jelentek, hogy szavazzanak.

***

Nem bírják az urnák a tempót

Több körzetben plusz urnákat kellett üzembe állítani, mivel idő előtt megteltek. Egyrészt azért, mert a szavazólapok a rengeteg induló miatt a szokásosnál jóval nagyobbak, másrészt a részvétel is meghalad minden eddigi mértéket.

***

A nemzeti összefogás megvalósult, jelentem főnök, a határon túliak is belendültek – készségeskedett Orbánnak Németh Szilárd

A határon túliak is belendültek. Kitoltuk az egész kampányunkat térben és időben – büszkélkedett Németh a Csepelen megjelent határon túli magyarokkal, akik a mozgósítást hivatottak segíteni. És erről még egy videót is feltettek a Facebookra.

***

Szél Bernadett biciklivel kampányol

Szél Bernadett Facebook-oldalán tett közzé egy felvételt, amin az LMP szereplését értékeli, és a választás délutánján is szavazásra buzdít. Az LMP társelnöke azt mondja, hogy nagyon büszke a pártjára, amiért a kormánypártok nem tudták lerúgni őket a pályáról, és eredménytől függetlenül büszke az országra.

A felvételen a zöld párti politikusok biciklin gurulnak el a Parlament előtt.

***

15 órakor már bőven 50 százalék felett a részvétel

A négy évvel ezelőtti választáson 17 órára mentek el annyian szavazni, mint most 15 óráig: a részvételi arány 53,64 százalék, azaz 4 224 112 ember szavazott már. A legtöbben Budapesten, a legkevesebben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

***

Hosszú sorban kanyarognak Londonban a szavazni akarók

Reggel még arról szóltak a hírek, hogy csak kisebb sor várakozik a szavazásra Londonban, délelőtt azonban egyre többen érkeztek, délre pedig olyan sokan lettek, hogy percekig tart végigmenni a sor mellett. Az előrejelzések szerint legalább két órát kell sorban állni az esőben.

 

***

Veszélyes dolog a választás

A csaló fideszes delegálton kívül történt néhány atrocitás, többeket mentő vitt el a szavazókörből.

A Heves megyei Tarnabodon valaki inzultálta a bizottsági tagokat, analfabétának és köpönyegforgatónak nevezte őket, majd szavazás nélkül távozott.

A Fejér megyei Baracska településen tíz percen keresztül nem lehetett bejutni egy szavazóhelyiségbe, mert reggel valaki lelakatolta a nagykaput. A lakatot eltávolították, miután egy állampolgár jelezte a helyi választási irodának.

A Győr-Moson-Sopron megyei Hegykő településen valaki nem akart szavazni, viszont átnyújtott a delegáltaknak egy dokumentumot Tájékoztatás az alaptörvény érvénytelenségéről címmel.

A Vas megyei Pankaszon egy választópolgár éppen szavazott, amikor benézett a fülkébe az egyik bizottsági tag. A választópolgár ezt nehezményezte, mert szerinte ezzel sérült a titkosság elve. A delegált azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy éppen volt valaki a fülkében.

Kaposváron egy szavazó ittasan inzultálta az egyik bizottsági tagot, de önként elhagyta aztán a helyiséget.

Több baleset, rosszullét is történt. Egy budapesti szavazókörben a bizottság elnökhelyettest baleset érte, a mutatóujja az ülőke és a szék lába közé szorult, az ujjából leszakadt egy darab, mentő vitte el. A bizottság így is működőképes.

Dunaharasztiban és Vácon is elájult egy választó, a dunaharaszti szavazót is mentő vitte el.

Kengyelben összeomlott egy szavazófülke, amikor valaki éppen bent volt, de nem sérült meg.

A BAZ-megyei Becskeházán a bizottság elnöke eltörte a kezét, de az NVI nem részletezi, hogy miért. Mentő vitte el, helyettest állítottak be.

Néhányan a szavazófülkékben hagyták valamelyik szavazólapot, ezeket a választási bizottságok érvénytelennek nyilvánította.

Heves megyei Balaton szavazókörben az egyik urna selejtes volt, nem lehetett lezárni. Helyettes papír urnát állítottak be.

***

Szél Bernadett is szavazott már

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje is leadta szavazatát férje társaságában Budakeszin, a Fő utcai bölcsődében.

Az LMP 21. századi programot készített és olyan politikusokkal dolgozik, akik csak jót tudnak adni az országnak – mondtautána újságíróknak. kifejtette: erős vidékpolitikával készülnek, mert Magyarország aranytartalékaként tekintenek a vidékre. Úgy vélekedett, a 21. századnak azok az országok a nyertesei, amelyek az oktatásba tesznek erőforrásokat, figyelnek az egészségügyre, és segítenek az embereknek, hogy mindig „top helyzetben legyenek a munkaerőpiacon". Mindezt azok az országok képesek jól végezni, ahol nem tűrik el a korrupciót. (MTI)

Választás 2018 - Szél Bernadett szavaz
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

***

Egy plakáttépkedő férfi megharapta a 24.hu újságíróját

Vasárnap délelőtt a 24.hu újságírója felfigyelt a Corvin aluljárójában egy középkorú férfira, aki épp plakátokat tépett le. Az újságíró le akarta fényképezni a plakátrongálót, aki erre bedühödött, rátámadt az újságíróra, el akarta vennie a telefonját.

Mindketten felszálltak a villamosra, a rongáló ekkor véresre harapta az újságíró kezét és megfenyegette, hogy megöli. Egy szemtanú kihívta a rendőröket, akik már a helyszínen vannak, és hívták a mentőket is.

***

Még mindig igen magas a részvétel

13 óráig 42,32 százalékos volt a részvétel, azaz országszerte 3 333 298 ember szavazott. Ez 24 százalékkal magasabb a négy évvel ezelőtti 34,33 százalékos aránynál. A legtöbben Budapesten járultak az urnák elé.

***

Karácsony Gergely szerint biztató a magas részvételi arány

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely is szavazott már, családjával együtt a zuglói Örökzöld Óvodában. Előtte rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy az Orbán-rendszer és Áder János államfő kritikájának tartja a magas részvételt. Karácsony szerint ugyanis az államfőnek arra kellett volna buzdítania választókat, hogy minél nagyobb arányban menjenek el szavazni.

Választás 2018 - Karácsony Gergely szavaz
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Karácsony mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a szavazáson, és felszólította Áder Jánost, hogy „meg ne próbálkozzon azzal, hogy ha Orbán Viktor elveszíti a parlamenti többségét, (...) mégis őt bízza meg a kormányalakítással, hiszen pontosan tudjuk, hogy nincs olyan ellenzéki párt, amely ezzel a bandával, a Fidesszel kormányozni akarna”.

Újságíróknak elmondta, hogy nagyon biztató a magas részvételi arány azoknak, akik változást akarnak. (MTI)

***

Orbán Viktor Csepelen erősíti Németh Szilárdot

Úgy tűnik, tényleg rosszul érinthette Németh Szilárdot Bangóné Borbély Ildikó visszalépése, ha miniszterelnöki erősítésre van szüksége a véghajrában a csepeli választókörzetben. Az MSZP-s Bangóné – aki Németh szerint egy kabai migráns – visszalépésével az egyetlen baloldali ellenzéki jelölt vele szemben az a Szabó Szabolcs maradt, akitől négy éve is kikapott. Szabó most is esélyes a győzelemre az előzetes felmérések szerint.

Fotó: Facebook

***

Aki sorban áll, biztosan szavazhat

Sokakban felmerült a kérdés, mi van akkor, ha a hosszú sorok miatt 19 óráig nem jut az urnák elé. A rövid válasz: türelmesnek kell lenni, nem maradhat le senki. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény a 69. § szerint a szavazóhelyiségben szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet. A 183. § szerint pedig a 19 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szavazatszámláló bizottság egyik tagja 19 órakor beáll a sor végére, aki előtt áll, az voksolhat, aki azonban utána érkezik, az lemaradt. 

Fotó: Merész Márton

***

Lázár János elgurult szavazni

A miniszterelnökséget vezető Lázár János biciklin ment szavazni, mint egy hétköznapi ember. Elöl a miniszter, utána gurult a felesége, hogy már kora reggel leadják szavazatukat. (Vajon kire?)

***

Párizsban izgalommal teli sorban állással szavaznak

Olvasónk, Frenyó Anna Párizsban, a magyar nagykövetségen szavaz, a hangulat kicsit izgatott, de jó, annak ellenére, hogy beszámolója szerint negyvenen állnak a sorban, ahol várakozik. Olvasónk egyébként úgy tudja, kedden érnek haza ezek a borítékok és három választási megfigyelő van jelen.

Fotó: Frenyó Anna

Közben Londonban is változott a helyzet, a korábbi jelentésünkben említett decens sor hosszúra nyúlt, sokan várakoznak az utcán. Esernyővel, mivel éppen esik az eső. 

***

Gyurcsány Ferenc bízik az ellenzéki sikerben

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is leadta már a szavazatát. Feleségével és 3 gyermekükkel mentek szavazni a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolába. 

Bízik az ellenzék sikerében a vasárnap délelőtti választási részvételi adatok alapján – mondta szavazata leadása után. A Fidesz várhatóan kevesebb szavazatot fog kapni, mint amit mérnek nekik, ezért Gyurcsány szerint a kormánypárt támogatottsága negyven százalék alatt lesz, azaz a Fidesz „politikai értelemben" kisebbségbe fog szorulni. 

Választás 2018 - Gyurcsány Ferenc szavaz
Fotó: MTI/Illyés Tibor

***

Továbbra is rekord a részvétel

11 óráig a szavazásra jogosultak 29,93 százaléka vett részt a választáson, ez 29 százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt. A kilenc órás eredményhez képest egy kicsit csökkent a különbség, akkor 38 százalékkal jártunk a négy évvel ezelőtti eredmény előtt. Többen voltak az eddigi rekordot jelentő 2002-nél is, akkor első fordulóban 26,37 százalék volt a részvétel 11-ig.

A legtöbben továbbra is Békés megyében szavaztak, a legkevesebben pedig Szabolcsban.

Pontosítunk: nem rekord, mert 1994-ben 32,5 százalékos volt részvétel 11 órakor, de így is nagyon magas.

Fotó: Merész Márton

 

***

Zavart okoznak a választás menetében a visszalépések

Nem tudjuk, általában mi a helyzet, de a II. kerület egyik szavazókörében nagyon lelassítja a voksolás menetét, hogy sok embernek külön el kell magyarázni, miért nincsen a listán szocialista jelölt neve. Főleg csalást kiáltó idősebbeknek kell egyenként elmondani, hogy abban a körzetben nem is indult MSZP-s, ugyanis eleve megállapodtak a DK-val, hogy nem indítanak senkit Bauer Tamás ellen.

Érdekes, hogy a későbbi visszalépések miatt a listán szereplő, de filctollal áthúzott nevek miatt senki nem reklamált csak az eleve hiányzó MSZP-s miatt.

*** 

Karácsony Gergely a Szabadság-szoborral mozgósít

Karácsony Gergely Facebook-oldalán posztolt a Párbeszéd ma hajnali akciójáról, ahogy a párt a Szabadság-szobornál kampányolva buzdít szavazásra. Akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy mindenki menjen el szavazni, majd küldje el a családtagokat, szomszédokat is szavazni, miután saját voksát leadta.

Szavazzatok bárkire, aki esélyes arra, hogy leváltja a Fideszt – kéri.

***

Áder János teljesítette választói kötelességét

A köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Zugligeti Általános Iskolában voksolt.

Választás 2018 - Áder János szavaz
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Nem bírta a rohamot az NVI honlapja

Az óriási érdeklődés miatt akadozott a Nemzeti Választási Iroda honlapja, a valasztas.hu, ezért egy egyszerűsítették a honlapot egy nagyobb teherbírású változatra.

***

Órákig kell sorban állni a Bocskai úton

Fotó: Merész Márton

Kilométeres sorban állnak az emberek a XI. kerületben, a Bocskai úti iskola előtt, hogy szavazhassanak – jelentette a helyszínről kollégánk, Kácsor Zsolt. Azért gyűlt össze ilyen nagy tömeg, mert egyedül a 35. számú szavazókörben voksolhatnak az átjelentkezéssel szavazók, márpedig a XI. kerületben sokan élnek ilyenek. A szervezők folyamatosan tájékoztatják a tömeget, a legutóbbi információ az volt, hogy legalább 2-3 órát kell sorban állni, de azóta is folyamatosan érkeznek az emberek, kollégánk gyors felmérése szerint főleg fiatalok.

A tömeg a hosszú várakozás ellenére sem morgolódik, mindenki jókedvű, beszélgetnek egymással az emberek, sokan már a közös pizzarendelést szervezik. 

Fotó: Kácsor Zsolt

*** 

Átjelentkezők, sor végére!

Tudósítónk jelenti a VII. kerületből, a 10-es számú helyi szavazókörből, hogy 100-120 méteres sor kanyarog az épület előtt, miközben mellette a 4-es körzetnél alig lézengenek. Ennek oka a sok átjelentkezett szavazó, nekik várniuk kell, a helyiek előre mehetnek. Az átjelentkezettek szavazása sem túl egyszerű, külön magyarázat kell hozzá, ki hova menjen.

***

Semjén voksolt, majd elfutott

A II. kerületben, a Keleti Károly utcában futott össze munkatársunk Semjén Zsolttal. Az ország fővadásza (mellesleg miniszterelnök-helyettes) azonban nem örült annyira a találkozásnak, semmiképp nem állt szóba érdeklődő munkatársunkkal. Még azt sem árulta el, kire voksolt.

Fotó: Biró Marianna

***

13,17 százalék 9 órakor

Magas, a 2014-esnél jóval magasabb részvétellel zajlik a választás. Kilenc óráig a szavazásra jogosultak 13,17 százaléka járult az urnákhoz, ez 38 százalékkal több, mint négy éve. A különbség a hét órai adathoz képest is emelkedett egy kicsit, akkor 36,5 százalék volt az eltérés.

A mostani részvétel rekordnak számít 1990 óta, az eddigi legmagasabb 2006-ban 11,39 százalékos volt a 9 órás részvétel. (Az első fordulóban, akkor még két fordulós volt a választás.)

***

Figyeljen a pecsétre!

Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni, azt csak a választópolgár jelenlétében pecsételheti le, azaz „érvényesítheti" a bizottság egyik tagja, miután ellenőrizték a voksoló személyazonosságát.

A szavazatok ellenőrzésekor a szavazatszámláló bizottság nem veheti figyelembe azokat a szavazólapokat, amelyeken nem szerepel pecsét. Ezek nem jelennek meg a jegyzőkönyvben érvénytelen szavazatokként, egyszerűen úgy tekintenek rájuk mint amelyeket nem dobtak be az urnába, hanem „hazavittek" a választók. (MTI)

A szazavás szabályairól és feltételeiről bővebben itt olvashat.

Fotó: Kökényesi Gábor

***

Londonban sorban állnak, de minden gördülékenyen megy

Már reggel nagyjából 1100-an voksoltak Londonban – írta az Indexnek egy olvasó. Anna beszámolója szerint „nagyon gördülékeny a szavazás, szépen úgy kell sorban állni az elejétől kezdve, hogy az otthoni lakcím alapján kell sorba állni. Kb. 5 perc sor a szavazólapért, és 5-10 a szavazófülkéhez. 19 szavazófülke volt. És a sor, reggel 8 körül kb. 10-15 ember volt csak. Még a végén Magyarország tényleg jobban teljesít, csak Londonban."

Azt is elárulta, hogy a szavazás helyszínéhez közeli McDonaldsban nagyjából csak magyarok vannak éppen.

***

Orbán már szavazott

Kora reggel szavazott a miniszterelnök, utána még az újságírókkal is szóba állt, bár nem mondott semmit. Az viszont kiderült, hogy azért ment el olyan korán voksolni, mert még sok dolga lesz ma, hiszen urnazárásig tart a kampány.

Orbán már leadta voksát
Fotó: Facebook

***

Eddig magas a részvétel

Megjöttek az első részvételi adatok. Eszerint reggel hétig 176 087 ember, a szavazásra jogosultak 2,24 százaléka voksolt. Ugyanez az eredmény 2014-ben 1,64 százalék volt. Reggel hétig így 36 százalékkal volt magasabb a részvétel a négy évvel ezelőttinél. Az elemzők szerint a magas részvétel az ellenzéknek kedvez.

***

Praktikus tanácsok a választás tisztaságának megőrzéséhez

Köröm alá rögzített tollheggyel történő szavazólap-érvénytelenítés, gyanús „kísérők”, láncszavazás, egzisztenciális megfélemlítés – egészen változatos, ámbár a demokrácia ünnepéhez méltatlan módszerek koszolhatják össze a választást. Böcskei Balázs politikai elemző a tisztaság megőrzéséhez praktikus tanácsokkal látja el a választópolgárokat, s a szavazóköri delegáltakat is. 

***

Mindenhol rendben megnyíltak a szavazókörök

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselőválasztáson. Este hét óráig, a zárásig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. Igazolványokat (személyit vagy útlevelet vagy jogosítványt és lakcímkártyát) vigyen magával! Részletek itt.

Az első választó jelenlétében zárják le az urnát
Fotó: Kökényesi Gábor

***

Több külképviseleten már végeztek is

Külföldön, a külképviseleti szavazókörökben az időzónák miatt egy ideje már zajlik a voksolás, sőt, több helyen be is fejeződött, mire itthon megkezdődött volna. A külképviseleteken összesen 46 067 választópolgárt várnak. New Yorkban például 88 százalék feletti volt a részvétel.

***