Viktor, gratulálunk! Szégyenlistára került Magyarország

A harmadik negyedévben két új ország lépett be a világ 10 legkockázatosabb állama közé, és ezek egyike sajnos Magyarország. A CMA Datavision adatszolgáltató cég legfrissebb rangsora szerint hazánk az 501 bázispontos értékkel rendelkező 5 éves CDS-felárával és a 30%-os csődesélyével a kilencedik helyre lépett fel. A listát nem meglepő módon még mindig Görögország vezeti, de találkozhatunk első ránézésre furcsának mondható fejleményekkel is.

2011. október 7., 05:16

Olaszország és Magyarország a két új belépő a 10 legkockázatosabb ország listáján, miközben a világon mindenhol emelkedett a csődkockázat ellen biztosítást nyújtó ügyletek piaci ára - kezdi a csődkockázatok harmadik negyedéves alakulását bemutató jelentését a CMA Datavision csapata. Az elemzés emlékeztet arra, hogy a júliustól szeptemberig tartó időszakban következett be az Egyesült Államok, Japán és Olaszország adósbesorolásának rontása, és eközben a kínai gazdaság lassulása és az euróövezet adósságválsága is jelentős hatást fejtett ki.

A CMA összesítése szerint Görögország gyakorlatilag az államcsőd szélén áll, legalábbis ezt árazzák a piacok. A világ második legkockázatosabb állama pedig Portugália lett, az előző negyedévben megfigyelt harmadik helyről lépett előrébb.

Magyarország a kilencedik helyen állt a legkockázatosabb államokat felvonultató harmadik negyedéves rangsorban. A CMA jelentése megjegyzi, hogy szeptemberben a magyar CDS-felár 500 bázispont fölé emelkedett, miután a frankhitelek magas aránya egyre nagyobb terhet jelent az országnak. Mint ismeretes, azóta 560 bázispont környékén is járt a magyar mutató.

Magyarország az első negyedév után került ki a 10-es körből, és először a tavalyi negyedik negyedévben került fel a listára - írta a

Portfólió.hu.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.