Vigyázat! Jöhet az újabb válság!
A pénzpiacok erősödő bizonytalanságai, az ellentmondásos gazdasági mutatók és a megugrott hiányok miatti megszorító intézkedések egyre valószínűbbé teszik, hogy megtorpanhat a válságból való kilábalási folyamat, és ha nem is kezdődik újabb recessziós periódus, a növekedés a vártnál jóval lassabb lesz és csak évek múlva érjük el a válság előtti szintet.
Az elmúlt hónap fejleményei mintha a pesszimista jósok forgatókönyvét próbálták volna követni. A pénzpiacok rendkívül idegesen reagáltak minden apró hírre, a befektetői hangulat naponta változott. Vélhetően ebben spekulációs hatás is volt, de a hatalmas és kiszámíthatatlan kilengéseket nem lehet ezzel magyarázni. Az okok sajnos sokkal mélyebbek, és a gazdasági fejlődéssel kapcsolatos alapvető bizonytalanságból indulnak ki. Ha el is tekintünk az egymásnak gyakran homlokegyenest ellentmondó szakértői véleményektől, még a laikus szemlélő számára is egyértelmű, hogy a piacokat az általános kapkodás jellemzi, hiába keresünk határozott trendeket vagy irányokat. Egy látszik biztosnak: az elmúlt hetekben a növekedéssel kapcsolatos félelmek kerültek az előtérbe.
Májusban az amerikai tőzsdei indexek átlagosan 8 százalékkal csökkentek, annak ellenére, hogy az időközben közzétett gazdasági mutatók többsége kedvező volt. Összességében estek az árfolyamok a távol-keleti börzéken is, miközben mind a kínai, mind pedig az indiai gazdaság gyorsuló tempóban növekszik. A borúlátás jellemezte Európát is, itt az esés több helyen elérte, sőt meghaladta a 10 százalékot is. Ebből a trendből mi sem maradtunk ki, a BUX is jócskán veszített értékéből, miközben óriási kilengéseket produkált. Igencsak szokatlannak nevezhető, hogy néhány napon belül 17-18 százalékos mozgást is láttunk, annak dacára, hogy ennek semmilyen hazai indoka nem volt. A külföldi befektetői hangulat óriási változásait jól mutatja a két legnépszerűbb részvény árfolyama: az elmúlt néhány hétben az OTP volt 7200 és 5300 forint közelében is, a MOL pedig 21500-nál és 17500-nál is, miközben a negyedévi jelentéseik lényegében a vártnak megfelelően alakultak.
A fentiek jól mutatják: a piacokat az idegesség és a növekvő kockázatkerülés jellemzi. Erősödnek azok a vélemények, hogy a válság mégiscsak egy W-re fog hasonlítani, azaz az első recessziós periódust egy újabb, bár kisebb fogja követni. Ehhez elsősorban az ad alapot, hogy a görög pénzügyi válság gyorsan igazolta azokat az elemzéseket, melyek szerint veszélyes csontvázak vannak még a pénzügyi rendszerben és a megugrott költségvetési hiányok keményen vissza fognak ütni. Már messze többről van szó, mint Athén fenyegető államcsődjéről, a hullámok már az EU déli országait és magát az eurózónát is közvetlenül fenyegetik. A magas deficit és eladósodási szint a legtöbb helyen már fényévnyire van a maastrichti kritériumoktól, és nyilvánvalóvá vált, hogy drasztikus intézkedések nélkül finanszírozhatatlan.
A helyzetet több más szempont mellett két alapvető tényező idézte elő. Az egyik az, hogy a válság félreérthetetlenül rámutatott arra, hogy az eddigi lazább költségvetési modell, a jóléti kiadások szintje és a közpénzek kezelésének módja nem tartható fenn. Gondoljunk csak bele, miközben az ország lényegében a csődbe jutott, a görög közszolgák és nyugdíjasok 13. és 14. havi pénzeket kaptak, és a polgárok többsége nem vagy alig fizetett adót. Részben hasonló a helyzet Spanyolországban és Portugáliában is, a szociális és egyéb központi juttatások nagysága meghaladja a költségvetés lehetőségeit. Az egymást követő kormányok a választási érdekeket helyezték az előtérbe és nem mertek hozzányúlni ehhez a rendszerhez, bár az belső forrásokból egyre finanszírozhatatlanabbá vált. Ugye ismerős a képlet?
Ehhez jött a másik fő tényező, a pénzügyi világválság és kezelésének hatása. A banki pénzforrások hirtelen jelentősen beszűkültek, miközben a kormányok az összeomlás elkerülésére ontani kezdték a pénzt, átmenetileg figyelmen kívül hagyva a költségvetési hiány elszabadulásának súlyos következményeit. Becslések szerint csak Európában csaknem 3000 milliárd eurót fordítottak válságkezelésre, hosszú évekre megterhelve ezzel a nemzeti és uniós büdzséket. Szakértők már akkor figyelmeztettek, hogy ennek meg fog jönni a böjtje, mert a felduzzadt adósságot törleszteni is kell, arra azonban kevesen számítottak, hogy a krach ilyen gyorsan be fog ütni. Végső soron talán még hálásak is lehetünk a görögök elképesztő felelőtlenségének, hogy máris élesen felhívta a figyelmet az eladósodottság általános veszélyeire és azonnali korrekciós lépésekre kényszerítette a leginkább érintetteket.
A baj csak az, hogy az EU-val szembeni bizalom alapvetően megrendült és ez a befektetőket stratégiájuk átértékelésére és nagyobb óvatosságra intette. Mivel a történtek veszélyére, a fellendülés megtorpanásának lehetőségére sokan már korábban figyelmeztettek, a folyamat öngerjesztővé vált és mindenki a várható veszteségek minimalizálására és a kockázatok csökkentésére kezdett törekedni. Ennek szinte azonnal globális következménye lett, és az egyébként sokkal jobban teljesítő amerikai és ázsiai piacokra is kiterjedt a bizonytalanság. Nem véletlen, hogy Obama elnök maga is szorgalmazta a görög mentőcsomagot és az európai krízisalapot, mert az itteni gondok a tengerentúli gazdasági kilátásokat is veszélyeztetik.
A válságkezelő csomag és az azt követő, az unióban általánossá váló megszigorítások ugyan enyhítik a pénzügyi nyomást, de a piacokat megnyugtatni csak részben tudják. Törvényszerű ugyanis, hogy a vállalt finanszírozási terhek és a költségvetési hiányt keményen lefaragó intézkedések mind a lakossági fogyasztást, mind pedig a cégek mozgásterét szűkítik, azaz gátolják a gazdasági fejlődést. Nem véletlen, hogy lefelé korrigálják az európai növekedési kilátásokat és a fellendülés várható tempóját, sőt egyesek átmeneti visszaesésről beszélnek. Aggasztó jel ennek kapcsán, hogy a legutóbbi, 0,2 százalékos negyedévi növekedésével hazánk a második legjobb lehetett az unióban!
Mindez sajnos a mi mozgásterünket is jelentősen csökkenti. Nem csupán arról van szó, hogy az euró értékvesztése és a forint gyengülése megdrágítja a nyersanyag és energiahordozó importot és gyorsítja az inflációt. A befektetői kockázatkerülés az értékpapírpiacra és a hazai kamatokra is közvetlen hatása van, ezt például a tőzsdén és az alapkamat alakulásán is érezzük. Ennél nagyobb veszélyt jelent, hogy esetleg külpiacaink felvevő képessége is csökken, ami lassíthatja a hazai növekedést is. Ebben a helyzetben azzal kell számolnunk, hogy a fiskális szigor fenntartása elkerülhetetlen. A legnagyobb veszélyt az jelentheti, ha az új kormány más utat kíván követni, "más közgazdasági modellt", ahogy Matolcsy György mondta. A kísérletezésre ugyanis ez nagyon rossz pillanat, az ideges piacok és partnerek türelmére nem számíthatunk. Így még ha esetleg be is válna az új modell, a hiány megugrása esetén nemigen lesz lehetőségünk kivárni a sikerét.
