Végéhez közeledik az ingatlanadó „bohózat”
Az új ingatlanadó egyéni bevalláson alapul, értékének alapja egy központilag meghatározott táblázat, amely számos korrekciós tényezőt is figyelembe vesz. Ez azonban csak azt határozza meg, hogy az illetőnek kell-e ingatlanadót fizetnie. A forgalmi értéket a tulajdonos maga vallja be, az adót a hatóság veti ki – ahogyan az illetékek esetében is történik - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter mai rádiónyilatkozatában
Vámosi-Nagy Szabolcs az APEH korábbi elnökhelyettese bohózatnak nevezte, ami az ingatlanadó körül történik. A heteken keresztül röpködő számok, az ingatlanfejlesztői szakmát is izgalomba hozó szándékok után a kormány hamarosan dönt a végleges elképzelésről.
Oszkó Péter pénzügyminiszter egy mai interjúban elismerte, hogy valóban sokat változott az elmúlt hetekben a tárca elképzelése az új adó kivetésének mértékéről, köréről, de ez mindössze annyit jelent, hogy visszaléptek a Reformszövetség néhány hónappal ezelőtti javaslatához.
A kormány előterjesztés szerint az ingatlanadót azoknak kell megfizetniük, akik 30 millió feletti lakóingatlannal rendelkeznek. Sajtóhírek szerint az adó mértéke 50 millióig 0, 35 százalék lesz, felette 0, 5 százalékos éves fizetési kötelezettséggel. Oszkó Péter szerint legfeljebb 250 ezer ingatlanról van szó, melyek után évi 40-50 milliárd bevételre számíthat a költségvetés. A pénzügyminiszter az interjúban a kivetés módjáról a következőket mondta:
- Lesz egy érték-eredetű nyilvántartás, amely alapján mindenki kiszámíthatja, hogy az értéknyilvántartás szerint neki harmincmillió forintot meghaladó értékű ingatlana van-e. Ha igen, akkor bevallást kell adnia. Ez nem azt jelenti, hogy ekkora összeget kell bevallani, hanem abból kiszámolhatja, hogy neki bevallást kell adnia, de a bevallásban már a valós forgalmi értéket jelentheti be, és ezt az értéket nyújtja be az APEH-nak. Ez úgy működik majd, mint az illeték rendszere. Itt is én jelentem be a forgalmi értéket és azt az adóhatóság többnyire elfogadja. Ha irreálisan alacsony az érték, akkor vitathatja – fejtette ki az illetékes miniszter.
Mindezekhez, hozzátette, hogy a rendszerben lesznek korrekciós elemek is, amelyek az épületek elhelyezkedését, állapotát, korát - és még számos fontos jellemzőt - figyelembe veszik hogy a reális forgalmi értéket közelítse a számítás.
2010-ben már fizetni kell
A kormány előterjesztés szerint az adónemet jövőre vezetnék be, de már 2010-ben fizetni kellene. Fontos, hogy nem mindenkinek. A tervek szerint a 62 év feletti nyugdíjasok és a munkanélküliek adófelfüggesztést kérhetnek. Előbbiek akkor kérhetnék az adófizetés alóli mentességet, ha a nyugdíjuk a minimál nyugdíj kétszeresét nem haladná meg. Az idős tulajdonosok után azonban az örökösöknek kellene megfizetni az elmaradt adót.
Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint, aki nyugdíjas, és 30 milliós értéket meghaladó ingatlannal rendelkezik, annak valószínűleg magasabb a nyugdíja, mint a minimum nyugdíj kétszerese.
Lakáshitellel terhelt ingatlanok
Vajon beszámítják-e az ingatlanokat terhelő lakáshitelt? – kérdeztük az adótanácsadó véleményét. Válaszában elmondta, hogy ebben a pillanatban még nem tudhatjuk, hogy a lakáshitellel, jelzálogtartozással terhelt ingatlanok miként fognak adózni. Az adószakértő elképzelése szerint csak az adósság értékével csökkentett értéket kellene alapul venni, ha a hitelt még nem fizették vissza.
„Az APEH ne vegzáljon”
Az eddig nyilvánosságra került információk szerint az első évben 40-50 milliárdnyi bevételre számít a költségvetés, amit a – a pénzügyminiszter szerint - jövedelemadó csökkentésre szeretnének fordítani. Az ingatlanadó bevezetéséhez nem kell új rendszert bevezetni, mert ez a rendszer nagyrészt már létezik az adóhatóságnál.
A Magyar Rádiónak adott nyilatkozatát a pénzügyminiszter végül egy meglepő kijelentéssel folytatta.
- Azt gondolom, hogy az adóhatóságnak nem vagyonosodási vizsgálatokkal kell vegzálni az adózókat. Nem egyenként kell megpróbálni kiemelni őket a tömegből és megpróbálni mindent leverni rajtuk. Hanem kialakítani egy olyan adórendszert, ahol ténylegesen önbevallásos rendszerben vagyoni viszonyok alapján is történik az adófizetés – mondta az ingatlan adó előterjesztését készítő Pénzügyminisztérium minisztere.