Varga szerint ennyi pénz marad a magyar családok zsebében
A kormány döntésének hatására.
A kamatstopnak köszönhetően 30 milliárd forint marad a magyar családoknál – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Kiemelte, hogy a kormány azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat a világban zajló áremelkedési folyamatoktól. A világpiaci energiaárak ugrásszerű emelkedése ellen véd a rezsicsökkentés politikája, emiatt rögzítették az üzemanyagárakat.Hozzátette: az infláció azonban elérte a banki kamatokat is. A kamatok emelkedése miatt egy átlagos, változó kamatozású, lakossági jelzáloghitel havi törlesztőrészlete akár 23 százalékkal, 11 ezer forinttal is emelkedhet.
Varga Mihály rámutatott: ettől a többletkiadástól védik meg a családokat azzal, hogy az idei első fél évre ezekre a hitelekre lakossági kamatstopot vezettek be. A tavaly október 27-i szinten rögzítették a kamatokat. A nyilvántartások szerint közel félmillió család élhet ezzel a lehetőséggel, amelyek összesen 30 milliárd forinttal fizetnek kevesebbet a kamatstop révén – mondta.
„2022-ben is azért dolgozunk, hogy visszaszorítsuk a járványt, a családokat megvédjük a járvány gazdasági hatásaitól, és megőrizzük a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt”
– fogalmazott Varga Mihály.
(Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 3-án Fotó: Bruzák Noémi/MTI)