Újabb pofon a kisebb jövedelműeknek

Az éves szinten 4,5 százalékos márciusi inflációs adat meglepte a szakértőket, mert nem számítottak a pénzromlás ütemének ilyen mértékű felgyorsulására. A drágulás tempója ősz óta növekszik, a trend maga tehát nem újdonság, ahogy az sem, hogy az idei költségvetésben szereplő, 3,5 százalékos prognózis nem lesz tartható. Az elemzők többsége ezzel együtt eddig úgy vélte, hogy éves szinten 4 százalék alatt maradhat a drágulás, a legfrissebb adatok alapján azonban már 4,2-4,4 százalékot várnak, mivel az inflációs nyomást okozó tényezők a legjobb esetben is még hónapokig érvényesülnek.

Ezek a tényezők alapvetően nemzetközi trendeket tükröznek és két meghatározó fontosságú területen jelentkeznek, az élelmiszereknél és az energiahordozóknál. Az agrártermékek világpiaci termelői ára tavaly nyár óta drasztikusan emelkedett, köszönhetően elsősorban a katasztrofálisan rossz gabonatermésnek, ami miatt jelentős kínálati hiány alakult ki. Ennek nyomán például a búza ára két és félszeresére, a kukoricáé is csaknem duplájára emelkedett. A piac logikája szerint ez a többi termény árát is magával húzta, sőt a takarmányok drágulása miatt az állati eredetű termékekét is, ha nem is olyan kiugró mértékben.

Mindez természetesen nálunk is éreztette a hatását, a növényi termékek termelői ára ez év elején összességében csaknem a másfélszerese volt az egy évvel ezelőttinek, az állati termékeknél a drágulás 13 százalékos. A baj az, hogy nyárig nincs is esély az áresésre, amelynek mértéke az új termés mennyiségétől függ majd, azaz tartósan magas árakra számíthatunk. Ez nagyon rossz hír a fogyasztóknak, mert az inflációs adatok szerint az alapanyagok drágulása egyelőre csak részben épült be a feldolgozott élelmiszerek árába: márciusban ez utóbbiaknál tavaly óta 8,6 százalék volt az emelkedés, ami kiugró mértékű ugyan, de még mindig nem érte el azt a szintet, amelyet a termelői árak alakulása indokol. A húsféléknél például a szakmai szervezetek szerint további 15-20 százalékos drágulás várható a közeljövőben.

A vártnál rosszabb inflációs trend másik fő okozója az energiahordozók árának jelentős emelkedése. A kőolaj hordónkénti jegyzése átlépte a 120 dolláros határt, ami ugyan még távol van a 2008-as 150 dolláros csúcstól, de csaknem duplája az egy évvel ezelőttinek. Ez közvetlen hatással van az égbeszökő üzemanyagárakra, amelyek nálunk már literenként 400 forinthoz közelednek, amit nem csupán a lakossági fogyasztó, de szinte valamennyi gazdasági ágazat megszenved. Jó hír viszont, hogy szakértők szerint a további drágulásnak kicsi az esélye, valószínűbb az ár 10-15 százalékos csökkenése az elkövetkező hónapokban. Ha ez be is következik, némi enyhülést jelent csak nekünk, függően a forint árfolyamának alakulásától.

A kőolaj törvényszerűen húzza magával a földgáz árát is, amit az importunknál közvetlenül érzünk. Ennek fogyasztói hatását a kormány hatósági árakkal és a stratégiai készletek egy részének felhasználásával igyekszik tompítani, az áremelkedés azonban az inflációs átlagnál így is magasabb volt. A jövőben a helyzet előre láthatóan romlani fog, mert a külső kb. 15-20 százalékos drágulási nyomást nem lehet sokáig a tartalékok csökkentésével ellensúlyozni, az árkompenzációhoz pedig az egyre nagyobb hiányt mutató költségvetésben sincs fedezet, azaz a további drágulás elkerülhetetlen.

A kormánynak egyébként sincs szerencséje a rezsiköltségek befagyasztásának ígéretével és a hatósági árak bevezetésével. A márciusi adatok szerint az áramár is az átlagnál nagyobb mértékben növekedett és hozzájárult az infláció gyorsulásához, bár igyekeztek fű alatt drágítani és nyilvánosan be sem jelentették. Sok jóra sajnos a továbbiakban sem számíthatunk, az energiahordozók magas ára mellett az elektromos áram európai tőzsdei jegyzését a fukusimai katasztrófa következményeként a német atomerőművek részleges leállítása is megdobta. A nemzetközi folyamatok tehát idehaza is a drágulási nyomást erősítik.

Ezekre a magyar kormánynak nincs befolyása, az itthoni érvényesülésükre is csak korlátozottan. Próbálkozhat ugyan mesterséges, a realitásoktól elrugaszkodott árképzéssel, ez azonban nagyon gyorsan visszaüt és csak a büdzsé, azaz az adófizetők terheit növeli. Piaci tényező viszont a forint árfolyama, melynek alakulása külső megítélésünktől, főként a kormány gazdaságpolitikai teljesítményétől függ. A korábbi hónapokhoz képest valutánk viszonylag erős, ami a befektetők meghitelezett bizalmát tükrözi. Ha a beígért reformok csalódást keltenek és a költségvetés helyzete tovább romlik, a bizalom elszáll a forint árfolyamával együtt, aminek törvényszerű következménye lesz a külső inflációs nyomás drasztikus erősödése, a hazai pénzromlás gyorsulása.

Sajnos kevés szó esik arról, hogy az inflációt gerjesztő fő tényezők éppen azokat sújtják a legjobban, akik amúgy is az új adórendszer vesztesei. Az átlagos vagy az alatti jövedelemmel rendelkezők nagy többségének nettó keresete csökkent vagy legfeljebb az esetleges kompenzációk révén szinten maradt, a felpörgő drágulás azonban bérük reálértékét egyre jobban lemorzsolja. Helyzetüket rontja, hogy kiadásaikban a legnagyobb részt éppen a kiugróan dráguló élelmiszerek és energia stb. rezsiköltségek jelentik, azaz számukra a pénzromlás érzékelhető mértéke a hivatalos adatoknál jóval nagyobb.