Újabb kaput nyitunk a korrupciónak

Joggal hivatkozhat arra a kormány, hogy uniós szabályozási elvet iktat a gyakorlatba nálunk is azzal, hogy változtat a közbeszerzések rendjén. Számos kisebb módosítás mellett – amelyek például az uniós támogatások közbeszerzési értékhatárát érinti – a legfontosabbnak az látszik, hogy az építési projekteknél a jövőben nem a legolcsóbb ajánlat élvez elsőbbséget, és hivatalosan is nagyobb teret kap a többi, kevésbé konkretizálható szempont, mint például a várható minőség, megbízhatóság, környezeti hatás stb.

Az EU-s szándékban kétségkívül van logika, mert fékezni akarja annak lehetőségét, hogy dömpingáron nyerjenek pályázatokat, viszont nem megfelelő szintű munkát végezzenek, és arra költsék el az uniós pénzeket. A baj az, hogy nálunk ez teljesen másként működik, akárcsak vélhetően a térségünk többi országában is. A sajnálatos tapasztalatunk az, hogy szörnyű drágán is gyakran ritka rossz munkát végeznek az infrastrukturális beruházásokon, rendszeres a durva túlárazás, amely ráadásul pocsék minőséggel párosul. Erre bárki hozhat tucatnyi példát a közvetlen környezetéből, nem véletlen, hogy sereghajók vagyunk az uniós források felhasználásának hatékonyságában.

A közbeszerzéseket eddig is leginkább a húsosfazékhoz közel álló kiválasztottak nyerték az építőiparban, lásd a Közgép mindent vivő szárnyalását, kegyvesztettsége óta pedig az új kedvencek sikereit. A különbség mostantól annyi lesz, hogy az olcsóbb ajánlatokat nem kell különféle rafinált trükkökkel kigolyózni, érvénytelennek nyilvánítani stb., mivel az áron már hivatalosan is túl lehet lépni. A többi szempont pedig általában szubjektív megítélés kérdése, így könnyedén az kaphatja a legtöbb pontot, akit már előre kiválasztottak, és ez zökkenőmentesen, felettébb törvényesen mehet végbe, mert a vesztesnek még kevesebb esélye van megtámadni a döntést.

A következmény előreláthatóan az lesz, hogy tovább szűkül a pályázók köre, mert ki akar esélytelenül pénzt költeni az előkészítésre? A projektárak pedig még magasabbak lesznek, mert az olcsóság igénye még kevésbé számít. Mintha az uniós irányelv kifejezetten Orbánék szándékát akarná segíteni abban, hogy minél több pénzt juttathassanak teljesen jogszerűen a gazdasági hátországuknak és golyózhassák ki a nekik nem tetszőket. Brüsszel célja nyilvánvalóan nem ez volt, de számíthattak volna rá, hogy errefelé így csak a korrupciót és átláthatatlanságot növelik.

Ehhez elég lett volna meghallgatni a nagy nemzetközi cégek tapasztalatait és véleményét. Itteni egyesületük éppen a napokban foglalta össze álláspontját a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól. Sok jót nem tudtak felhozni, viszont 17 pontban sorolták a fejlődést hátráltató problémákat, közülük is leghangsúlyosabban a gazdasági döntések átláthatatlanságát és a burjánzó korrupciót. A kritikus hangvételű anyagból kitűnik, hogy Orbánék szinte mindenben az ellenkezőjét csinálják annak, ami a hosszú távon fenntartható növekedéshez kellene.

A tudatos fejlesztési stratégia igényének gyökeresen ellentmond a döntéshozatal kiszámíthatatlansága, a politikailag motivált és gyakran visszamenőleges jogalkotás. A gazdálkodás feltételeit rontja a rövid távú hatalmi célok követése: a nagy nemzetközi cégek ide sorolják a különadók bevezetését, amelyek csak átmenetileg javítják a költségvetés egyenlegét, viszont visszafogják a vállalkozási kedvet, a beruházásokat és a növekedést. Az általános túladóztatás minden területen fékezi a befektetési hajlandóságot, nem véletlen, hogy az utóbbi években inkább megy ki a tőke, mint bejönne.

Alapvető gazdaságstratégiai probléma, hogy a magyar ipar inkább az olcsó gyártásra – lásd autó-összeszerelés – épít, semmint az innovációra és a magas hozzáadott értékre, emiatt törvényszerűen kiesünk a fejlődés fő sodrából, és egyre inkább lemaradunk. Ezen változtatni az ösztönző programok mellett elsősorban az oktatás fejlesztésével lehet: ennek sajnos éppen az ellenkezője történik, a Fidesz-kormány százmilliárdos nagyságrendben vont ki pénzt az oktatási rendszerből, csökkentette a kötelező tanulási korhatárt, lebutítja a szakképzési rendszert, harmadával lefaragta a felsőoktatásba lépők számát. Egyre kevesebb pénz jut az oktatásra, holott az egy főre jutó ilyen célú kiadásban már így is rosszul állunk az EU-ban.

A kiművelt emberfők helyett sajnos egyre inkább a munkaerőpiac változásához nehezen alkalmazkodni tudókat bocsát ki az oktatási rendszer. A közmunkaprogram is kontraproduktív, ahogy erre az említett anyag is felhívja a figyelmet: a GDP egy százalékát fordítják rá, ahelyett hogy a tényleges munkahelyteremtést támogatnák. A foglalkoztatás javulása tehát jórészt látszólagos, miközben az erősödő kivándorlás miatt számos ágazatban növekszik a szakképzett munkaerő hiánya.

A komoly gondok között említik a nemzetközi cégek, hogy az állam túlzottan beavatkozik mindenbe, mindent közvetlenül szabályozni, sőt kézbe venni akar, miközben az érintettekkel való konzultáció nélkül hoz az ország és a gazdaság jövőjét befolyásoló döntéseket, szabályozókat. Ennek eredményeit jól látjuk az előkészítetlen, kapkodó és rögtönzött jogalkotásban, a többször átírt törvények sokaságában, beleértve magát az éves költségvetést is.

A felvázolt helyzetkép aligha lep meg bárkit, aki figyelemmel követte az elmúlt évek történéseit. Ahogy az sem meglepő, hogy Orbánékról lepereg a jó szándékú kritika, minden hasonlót támadásként fognak fel. Egyelőre sajnos esély sincs arra, hogy a pillanatnyi hatalmi és birtoklási szempontok helyett az ország hosszú távú fejlődésének érdekei kerüljenek előtérbe. Így viszont ne csodálkozzunk, ha egyre nagyobb hátrányba kerülünk térségünk országaihoz képest is.