Türelemmel hallgattam

Október 23-án a Milla-tüntetés résztvevőinek nagy része szocialista szavazó volt – állítja Botka László, az MSZP választmányának elnöke, aki szerint a választók ki tudják kényszeríteni az ellenzéki összefogást. Annál is inkább, mert „társadalmi robbanás várható, romokat kell majd eltakarítani, amit csak egy széles felhatalmazású kormány tud megtenni”. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2012. október 31., 23:11

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.