Tömegesen adják fel magukat az adócsalók

Önrevíziót nyújtanak be azok a német adózók, akik attól tartanak, hogy adataik szerepelhetnek a kormány által megvásárolni kívánt svájci CD-n.

2010. február 16., 05:35

A mintegy másfél ezer Credit Suisse-ügyfél adatait tartalmazó lemezt 2,5 millió euróért kínálták fel Berlinnek, és már most biztosra vehető, hogy annak révén több százmillió eurós bevételre tesz szert a szövetségi kincstár, illetve a tartományok – írta a

VG Online. A Financial Times Deutschland értesülése szerint a múlt hét végéig egyedül Bajorországban 291 személy jelentkezett a hatóságoknál, holott egy héttel korábban még csak húsz esetről tudott a müncheni pénzügyminisztérium.

Hamburgban három nap alatt tízről 88-ra nőtt a bűnbánók száma, és az összesen 63 millió eurónyi eltitkolt jövedelemből 20 milliónyi bevételt remél a Hanza-város vezetése. Több más szövetségi államban is hasonló önrevíziós hullámot tapasztalnak, így országos szinten legalább 200 milliónyi hozadéka lehet a CD-vásárlásnak. A lemez megvásárlásáról szóló döntés megszületése után Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter arra szólította fel a Svájcba kisíbolt pénzek gazdáit, hogy önrevízióval csökkentsék fizetési kötelezettségeiket.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.