Többfrontos harcot vív Orbán az EU-val
Az elkövetkező hónapokban eldől, mire megy a kurucos virtussal a magyar kormány az unióval szemben: több, a jövőnk szempontjából meghatározó területen is kemény tárgyalások előtt állunk, miközben folytatódnak ellenünk a kötelezettségszegési eljárások. A tét óriási: hazánk gazdasági stabilitása és fejlődési esélyei.
Bár a kormány hatalmas sikerként kommunikálta, hogy végre megkezdődnek a hiteltárgyalások az IMF-EU-EKB trojkával, nem történt több, mint hogy csaknem két év után a kiebrudaltak hajlandóak voltak visszatérni hozzánk. Pontosabban mindvégig itt voltak és mi is ott, hiszen mindhárom szervezetnek tagjai vagyunk, de most már hajlandóak egyeztetni arról a pénzügyi segítségről, amelyet a nagyhangú szabadságharcot feladó Orbán-kormány kér tőlük. A neheze azonban még csak most jön, ahogy azt Varga Mihály is megerősítette: a támogatást szigorú feltételekhez, gazdasági irányváltáshoz kötik, és kérdés, hogy Orbánék hajlandóak vagy képesek-e ennek megfelelni.
A helyzet pikantériája, hogy amennyiben a gazdasági fordulatot célzó, már többször megfogalmazott elvárások teljesülnek, igazából nem is lenne szükség a biztonsági hitelkeretre, mert kilátásaink anélkül is javulnának és a piaci bizalom is visszatérne irányunkba. Ha viszont az elvárt irányváltás elmarad, akkor hitelt sem kapunk és tovább robogunk a szakadék felé. A Fidesz-kormány időhúzó taktikája ezzel szemben abból a feltételezésből indul ki, hogy helyzetünk javulhat, unortodox intézkedéseik végül is eredményt hoznak és képesek növekedési pályára állítani az országot. Ennek eddig éppen az ellenkezője bizonyosodott be, és közgazdászok egybehangzó véleménye szerint csoda a jövőben sem várható, az Orbán-Matolcsy-féle irány zsákutca, és minél hamarabb hátrálunk ki, annál jobbak lesznek az esélyeink.
Elvileg elképzelhető egy kompromisszum, amelyet a kormány szeretne, azaz megkapjuk a hitelkeretet, de azért ne kelljen túl sokat engedni. A valóságban azonban nem maga a megállapodás a cél, hanem a fenntartható gazdasági fejlődés, és az EU-IMF feltételei pont ezt a célt szolgálják. Nem jótékonysági intézményekről, sem bankokról van szó, sőt még gyarmatosító hatalmakról sem: az érdekük az, hogy a magyar gazdaság stabilizálódjon és hosszú távon növekedjen, ők pedig a piacinál jóval alacsonyabb kamattal adott pénzüket visszakaphassák. Ha mindezt nem látják biztosítottnak, nem kapunk egy fityinget sem.
A megegyezés nem lesz sétagalopp, mert a napokban ismét összegzett feltételek nagy része szögesen szemben áll a Fidesz-kormány eddigi lépéseivel. Egyebek mellett jobb befektetési környezetet, a különadók kivezetését és a bankadó csökkentését szorgalmazzák a magyar gazdaság élénkítésére, miközben a jövő évi költségvetési terv szerint a szektoradók más néven, de maradnak, a pénzintézeteket pedig a tranzakciós illetékkel még jobban megterhelik. Az unió a fogyasztás ösztönzése és a társadalmi stabilitás érdekében igazságosabb adórendszert lát jónak, ahol csökken az alacsonyabb jövedelműek terhelése, viszont nő a gazdagabbaké, például ingatlanadó formájában.
A közoktatásban is pont az ellenkezőjét vallják Brüsszelben, mint Hoffmann Rózsáék: az esélyegyenlőség és a versenyképesség miatt azt szeretnék, ha az iskolát minél kevesebben fejeznék be korán, hogy ne kerüljenek ki elhelyezkedni képtelen, megfelelő szintű szakképzettség nélküli fiatalok tömegei. A felsőoktatással szemben is elvárás, hogy ne csökkenjen a diplomások száma, mert egyrészt az ő életpálya esélyeik jobbak, másrészt a gazdasági fejlődés alapja a minél képzettebb munkaerő. Mindez evidenciának tűnik, miközben a Fidesz mindent ez ellen tesz: leviszi a kötelező oktatási korhatárt, drasztikusan csökkenti az egyetemi helyek számát, tízmilliárdokat von ki az oktatásból.
