Tartja-e a szavát Orbán Viktor?
Ha a kormányfő szavatartó ember, gyorsan átíratja a jövő évi büdzsét: hírek szerint nemrégiben arra hivatkozott, hogy majd akkor viszik lejjebb a növekedési becslést, ha azt a németek is megteszik. Nos, Merkelék már csak egy százalékos GDP emelkedést várnak 2012-re, tekintettel az utóbbi hónapok erőteljes lassulására, ideje volna tehát Orbánéknak is szembe nézni a tényekkel és végre feladni a másfél százalékos álmokat.
A harmadik negyedéves magyar GDP adat valamivel jobb lett a vártnál, a stagnálás után minimális, félszázalékos növekedést mutatott, az emelkedés éves szinten 1,4 százalék volt. Ez az idei évet tekintve jó hír, mert azt valószínűsíti, hogy elérhető a szinte mindenki által várt másfél százalék körüli gazdasági bővülés. Ezt eddig sem sokan vonták kétségbe, a viták tárgyát a kormány és a szakértők között a 2012-re vonatkozó prognózisok adják. Nos, a mostani hazai és nemzetközi adatok részletes elemzése megerősíti, hogy jövőre további lassulás várható nem csupán nálunk, de a külpiacainkon is.
Figyelmeztető jel, hogy az itthoni csekély bővülés a mezőgazdaság viszonylag jó teljesítményének köszönhető. A tavalyi évben ugyanis az agrárium nagyon rossz eredményt produkált és jelentősen elmaradt a korábbi évek átlagától, így az összehasonlítási bázis alacsony volt, ami magyarázza az ágazat idei kétszámjegyű bővülését. Ez azonban csak egyszeri kedvező hatás, most jól jött, de jövőre erre aligha lehet számítani, tekintettel a mostani magas bázisra, ha pedig esetleg rossz lesz a termés, az rontani fogja a növekedési esélyeket is.
Ha más ágazatokat nézünk, sok örömre nincs okunk. Változatlanul a feldolgozóipar és az export a húzóerő, a növekedés dinamikája azonban folyamatosan csökken. Az év elején még jócskán 10 százalék felett bővült az ipari termelés, augusztus-szeptemberben azonban már csak 2-3 százalékkal. Különösen aggasztó az építőipar mélyrepülése: a tavalyi, rettenetes teljesítményt is sikerült jócskán alulmúlni, ami egyenes összefüggésben van a beruházások visszaesésével. Ez önmagában is figyelmeztető jel a növekedés kilátásait és mértékét illetően, hiszen a beruházási kedv hiánya komoly visszahúzó erő.
Az idén még szerencsénk volt azzal, hogy a fő exportpiacaink viszonylag jól tartották magukat, a trendek azonban, sajnos, nem kedvezőek. Legfontosabb partnerünk, Németország a harmadik negyedévben éves szinten még 2,5 százalékos növekedést ért el, a bővülés tempója viszont az előző három hónaphoz képest már csupán minimális volt, azaz lényegében ugyanazt az éven belüli ívet mutatja, mint a magyar ipar. Logikus volt tehát Orbán Viktor hivatkozása a német GDP-tervekre, bár némileg ellentmond a szabadságharcos retorikának és a különutas magyar fejlődési koncepciónak, de legalább a közvetett beismerése annak, hogy a növekedésünk esélye alapvetően függ a német gazdaságtól.
Ha a kormányfő ezúttal tartani akarja a szavát, akkor azonnal új költségvetést kell készíttetnie. A német növekedési kilátások ugyanis egyre romlanak, és már a berlini kormány is csak egyszázalékos GDP-emelkedést vár 2012-re a korábbi 2-3 százalékkal szemben, és ezzel alig tér el a brüsszeli becsléstől, amely 0,8 százalékkal számol. Ennek fényében a Fidesz-kormánynak végre el kellene felejtenie a hazai másfél százalékos bővülési prognózist, amelyre a jövő évi büdzsét alapozza, miközben az uniós jelentés és a szakértők többsége legfeljebb fél százalékra számít. Ha már egyszer Orbán Viktor a németekre hivatkozott, tegyék meg azt, amit ők: a realitásokhoz közelítő adatokkal számoljanak.
Ez annál is fontosabb lenne, mert pozitív jelzést adhatna a bennünk egyre kevésbé bízó pénzpiacoknak. A forint árfolyama napok óta történelmi mélypontja közelében mozog, a CDS-felárunk 6 százalék fölött áll, a befektetők már nem csupán menekülnek tőlünk, de egy részük spekulálni kezdett a forint ellen. Ezt jelzi egyebek mellett a neves válságguru, Roubini kijelentése is, aki a forint további gyengítésére biztatta híveit. Ahogy várható volt, célpont lettünk tehát, és ezt csupán pénzpiaci eszközökkel kezelni nem lehet, a jegybanki intervenció csak átmeneti hatással járhat, az alapkamat emelése pedig veszélyes fegyver, bár egy idő után elkerülhetetlenné válik.
Olyan kényszerpályára kerültünk, ahol csak a hitelesség legalább egy részének visszanyerésével állíthatjuk meg a további zuhanást. A harcos szólamok helyett az elvárásoknak és a valós helyzetnek megfelelő, határozott bizalom-erősítő lépésekre van szükség a kormány részéről, így például reális költségvetésre, a fiskális kockázatok csökkentésére, megvalósítható fejlődési pálya kidolgozására. Ha ez elmarad, a befektetők végképp elfordulnak tőlünk és maradnak a spekulánsok, akkor pedig bármi megtörténhet.
