Tarolnak a hűségprogramok

Egy felmérés szerint az európai vásárlók több mint kétharmada szívesebben megy olyan boltba, ahol hűségprogram várja őket: tízből hatan az akciókban kínált ajándékokra hajtanak.

2015. május 5., 11:50

– A válsággal erősödő fogyasztói ártudatosságra a boltok kiélezett árversennyel és folyamatos kedvezményekkel reagáltak, ezért mára szinte követhetetlenné vált, hol mi a legolcsóbb. A fogyasztók megnyeréséhez ezért is lettek nélkülözhetetlenné az érzelmekre ható hűségprogramok – mondta a 168 Órának Manfred Litschka, a hűségprogramok tervezésével foglalkozó TCC regionális értékesítési igazgatója.
Ezek a programok a magyarok körében is népszerűek: közel a harmaduk hajlandó akár boltot is váltani miattuk.

– A kreatív ajándékok és a jól megtervezett hűségprogramok hatékony eszközök a vásárlók megtartására és új vevőknek a boltokba csábítására. A kiskereskedelmet érintő jogszabályváltozások miatt erre az idén még nagyobb szükségük lesz az üzletláncoknak – tette hozzá Manfred Litschka.

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.