Szijjártó Péter: újraindult a földgázszállítás
Az éves karbantartási munkálatok sikeres lezárása után újraindult a földgázszállítás Magyarországra a Török Áramlat vezetéken keresztül, így a betárolás menetrendszerűen halad tovább a téli időszakra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy eredményesen véget értek a karbantartási munkálatok, így a hét elején az orosz fél újraindította a Magyarország földgázellátását alapvetően biztosító Török Áramlatot, és a tranzit mostanra elérte a normál menetrend szerinti mennyiséget, így idén is sikeresek lesznek a kormány betárolási törekvései.
„A magyarországi földgáztárolók feltöltése a téli időszakra jól, menetrendszerűen halad" – húzta alá. Kiemelte, hogy a betárolt mennyiség már fedezi hazánk éves fogyasztásának több mint 37 százalékát, míg Európában ez az érték átlagosan alig több mint 21 százalék. „Tehát jóval az európai töltöttségi szint fölött vagyunk, jóval felkészültebbek vagyunk a téli időszakra, mint az európai átlag" – fogalmazott. „Akármilyen tél is jön Magyarországon, semmifajta korlátozást nem kell majd még csak megfontolni sem a földgázfelhasználás területén" – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: „itt lenne az ideje annak, hogy mindenki végre belássa és megértse, hogy az energiaellátás kérdése nem ideológiai, de még csak nem is politikai kérdés, hanem kőkemény fizikai valóság kérdése". „Ha az oroszországi erőforrásoktól elvágnánk magunkat, akkor Magyarország energiaellátása fizikailag válna lehetetlenné, ezért továbbra is az az érdekünk, hogy Oroszországgal az észszerű energetikai együttműködést fenntartsuk" – jelentette ki, leszögezve, hogy ezt az európai szankciók nem tiltják.
A miniszter csütörtökön részt vesz a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, illetve találkozik Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel és Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével.
(Kiemelt képünkön Szijjártó Péter. Fotó: CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)